♥ Egy magányos emó története ♥♥ by: Anna Pinter ♥
Blair Riley karjaiben ébredt fel.Először kábán meredt maga elé,aztán fejébe tódultak az emlékek és újra megerdtek a könnyei…-Csitt,csitt…-nyugtatgatta barátja,de sikertelenül... –El kell mennünk Emily-ékhez.-Nem..nem megyeek sehová….-nyöszörögte,de hangja zokogásba fúlt.-Lecsuknak…-Örülnék neki….-Engem is lecsuknak,miattad!-fűzte tovább. Riley.-Menj el hozzzájuk egyedül…-Blair!Az ember sokszor elesik élete során,de utána fel kell álnia,nem maradhat fekve,mert a kocsik és bicikli,sőt,még az emeberek is átgázolnak rajta.-Ne idézgess itt nekem….-Tudom gol laknak.-jelentette ki.-Honnan?-Khm…nem érdekes.-Peter…-amint kimondta a nevet,még hevesebb zokogásban tört ki,mire Riley lassan leültetta a földre.-Blair,itt vagyunk a házuk előtt.-Mi?!Nem…nem..nem!Én nem megyek be..soha…ölj meg…-Blair,rérj magadhoz.Nem dőlt össze a világ.-igaz is.Most mit vár?Hogy álljon meg a világ,tűnjön el a gravitáció és robbanjon fel minden,csak mert ő úgy érzi,romokban az élete?Elhatározta,hogy Riley előtt megpróbálja nem mutatni,mennyire szenved.Barátja lassan leülttette a földre,ő talpra állt.Próbált mosolyogni,de érezte,hogy arca fintorba torzul és újra erőt vesz rajta a zokogás.-Te beszélj majd…-kérlelte Riley-t,aki épp megnyomta a csengőt.Bólintott.-Köszönöm!-hálálkodott könnyei között.Próbáét nem gondolni a rá váró nehéz beszélgetésre,ahol valószínűleg Peter is szóba kerül majd…Az ajtó kinyílt,és egy magas,sovány lány jelent meg benne.Hosszú,bondor,vörös haja háta közepéig leért,kicsi,sötétzöld szeme kíváncsiságot tükrözött.Ekkor a pillantása Blair-re tévedt.Pár másodpercig pislogott,aztán az ajtóért kapott,hogy becsaphassa azt.-Kérlek,Emily,ne!Beszélnünk kell veled!-Emily-t meglepte a Blair hangjából kicsendülő fájdalom.Riley kihasználta ezt a kis beálló csendet és megszólalt.-Légyszíves…muszáj meghallgatnod minket.-Emily tétovázott,de végül elengedte az ajtót.-Gyertek be.-szólt,majd összepréselte halvány,vékony ajkait.Szélesebbre tárta az ajtót és megvárta,míg Riley-ék besétálnak,csak aztán csukta be.-Hosszabb beszélgetés lesz,ha nem gond…-…gyertek beljebb.-követték Emily-t egy barátságos hangulatú nappaliba.Négy piros fotel és szintén piros kanapé,középen kis dohányzó asztal,a földön narancssárga szőnyeg,szélén szép,bordó hímzésekkel.Az egyik fotelben szintén nyurga lány gubbaszt,barna haja a válláig ér,és bondor,mint Emily-nek.Mikor felnézett és pillantása találkozott Blair-ével,szürke szemében félelem csillant.Kérdőn meredt Emily-re.-Rachel…menj be és szórakoztasd el anyámat…-barátnője szó nélkül felkapja az eddig kezében tartott újságot és elviharzik a többi szoba felé.Mikor az ajtó csukódott,Emily helyet kínált nekik.Kényelmesen elhelyezkedtek egy-egy fotelben,Emily Riley-val szemben foglalt helyet.-Nos?-nézett rájuk.-Válaszokat várunk és le szeretnénk tisztázni egy ügyet…ami elég gázos.-Emily felvonta a szemöldökét.-Választ csak kérdésre adhatok.-mondta.-Szóval…Kérlek,mesélj el mindent Kayla-ról,mert még nem tiszta nekünk ez az ügy.Megtaláltul a fotóalbumokat,a véseteiteket a falon,a fán a parkban,a síron…Nagyjából összeállt a kép,de nem teljesen.Szeretnénk tudni,miért rejtettétek el a leveleketés hogy van e más,ami Blair-t vagy a családját illetné…-Emily felsóhajtott és tekintete elborult.-Nem,mást nem rejtettünk el.Tehát…Kayla nagyon szerelmes volt Peter-be.-úgy látszik,úgy döntött,elmondja a történetet.Pedig Riley-ék arra számítottak,hogy nehéz lesz kiszedni belőle.De a szavak könnyedén hagyták el Emily ajkát,egy szuszre elmondott mindent.-De aztán megbetegedett…anyu apu esete után nem bízott az orvosokban,mivel apa a kórházban halt meg egy későn indított műtét miatt..persze,az orvosok szerint amúgy is max plusz egy hetet tudtak volna neki biztosítani,de anya nem hitt nekik.Így hát,hogy Kayla ne jusson apa sorsára,nem vittük orvoshoz.Én mondtam,hogy el kéne vinni,de anya nem tágított.-És a bátyád?-szólt közbe Riley.-Ő még azelőtt ment el,hogy Kayla megbetegedett volna.Nem tudom,most hol van és mit csinál…persze,anyának is hiányzik.De a a bátyám,Goerge imádta Kayla-t és mind tudjuk,hogy ha megtudná,hogy anyu nem vitte orvoshoz,és meg tudták volna menteni,akkor sosem bocsátaná meg neki.Mert ő is orvosnak tanult.Ezért is ment el,mert anyu nem tűrt meg a házban egy orvospalántát.Gyűlölte az összes orvost,egytől egyig.Kayla állapota egyre rosszabbodott.Peter nem tudta,hogy ilyen súlyos az eset,Kayla külön kérte,hogy ne mondjuk el neki.Mert bár mindenki más úgy tudta,hogy Kayla azért szakított Peter-rel,mert már nem szerette,holott az utlsó percig kitartott Peter mellett…azért szakított vele,mert tudtam,hogy ő téged szeret,és mert nem akarta megfertőzni.De szerette,el sem tudod képzelni,mennyire.Peter volt számára az igazi és teljesen bele volt esve.De a szakítás nem tett jót neki,sőt,még rosszabbul lett.Ahányszor meglátta Peter-t veled,felszökött a láza,felment a vérnyomása.Féltünk,hogy ha a levelek a tudomására jutnak,bele is halhat.Titkon mindig azt remélte,hogy a távolság miatt te és Peter szétmentek.Ezért elástam a leveleket.De Kayla egy nap lefülelt,ezért kénytelenek voltunk neki mindent elmondani.Persze,megint rosszabbul lett,de minden vágya volt a saját szemével végigkísérni a levelek elásását.Akkoriban már tolószékben volt,segíteni nem nagyon tudott.Hogy semmit ne felejtsünk el,véseteket készítettünk.Mert arra gondoltunk,talán egyszer később még kiássuk a leveleket,ha Kayla megggyógyul,vagy ellátogatunk a parkba az emlékek kedvéért…és Kayla mindig örül a róla és Peter-ről szóló írásoknak.Aztán az egyik este,mikor anyám ágyba tette és én bementem hozzá jó éjszakát kívánni,azt mondta,csak egy vágya van: hogy Peter vagy vele éljen,vagy senkivel.Álmában aztán sokat forgolódott.Valamit a kürtökről beszélt…meg minha angyalokkal beszélgetett volna.Felment a láza,én és anya egész éjjel virrasztottunk mellette.Hajnalban elaludt…de nem ébredt fel többet.-Riley döbbenten hallgatta a történteket.Mikor senki sem figyelt rá,lopva letörölt egy könycseppet,ami végigfolyt az arcán.Blair is sírt.Nem csak Kayla szomorú sorsát,de saját magát és az elvesztett életét is siratta.Riley krákogott.-Igen?-Rachel és én elhatároztuk,hogy teljesítjük utolsó kívánságát…de mi elköltöztünk és én Rachel-re hagytam a feladatot:érje el,hogy Blair Butfly ne találkozhasson Peter-rel.Nemrég érkezett meg és azt mondta,elintézte.De ki tudja,talán már találkoztál is vele…mi az?-Blair megint zokogott.Hangja hol elfulladt,hol felerősödött,miután megtörölte arcát,két kézfeje fekete lett az elkenődött sminktől.-Igen,találkozott vele.-jelentette ki hűvösen Riley. –De még van kérdés.-jelentőségteljesen Emily-re nézett,aki megértette,hogy kerülnie kell a Peter-témát.-Hát..oké.-vont vállat további kérdéseket várva.-És mi van Liam Payne-el?-elborult az arca.-Már a múlté.Azt hiszem,jelenleg nincs barátnője,de…mit kezdene velem?Csak egy One Direction fan vagyok,aki nemrég halálosan belezúgott az egyik tagba…próbálom győzködni magam,hogy én nem az az idióta csaj lennék,aki sikoltozik és zokog,miközben össze-vissza csókolja Liam-ot és ölelgeti….de valójában tudom,hogy az én eszemet is elvenné a pillanat és én is ugyan olyan közönségesen viselkednék.-halványan elmosolyodott. –Most épp a társkeresővel próbálkozom.Már van is egy srác,akit érdeklek és egy kicsit hasonlít is Liam-ra.Talán összejön.-Hát..sok szerencsét.-modta vonakodva Riley. –De most Rachel-lek is beszélnünk kéne.Nem t’om,hogy csinálta,de valakit lefotózott hátulról a betört üvegű ékszerbolt előtt,a földön egy eszméletlen nővel,és be kell ismerni,nagyon hasonlít Blair-re.Most köröznek minket,és akár húsz év börtönt is kaphatunk,ha nem vallja be az igazat.-Rachel ekkor kirobogott a szobából és megállt a nappali szélén.Nyilván mindvégig hallgatózott.-Egy emós csaj rabolta ki a boltot és ütötte le a nőt…én lelepleztem.Azt mondta,meghálálja,ha valahogy fedezem.És ez kézenfekvő volt nekem,hogy elintézzem Kayla kívánságát…elvégre,ha Blair börtönben ül,Peter nem nagyon találkozhat vele.-Kösz,most nyomunkban vannak a zsaruk!-pattant fel Riley. –Vallanod kell,el kell mondanod,ha nem is a teljes igazságot,de egy részét!-Nem lehet..és ha engem csuknak le?-Próbáld a te javadra hozni a dolgokat…figyelj,mondd,hogy tévedés történt.Tagadd le,hogy beszéltél azzal a csajjal.Tisztázd az ügyet.-De Kayla…-Ne aggódj,nem kellett hozzá semmi,hogy beteljesüljön a kívánsága.-állt fel Blair,könnyekkel az arcán.Emily és Rachel elkerekedett szemekkel néztek rá. –A menyasszonya vagyok.Még mindig,nem krlte vissza a jeggyűrűt.De elhagyott…-láthatólag alig bírta kimondani a szavakat és még maga sem hitte el őket.A lányok Riley-re pillantottak megerősítésért,mire az bólintott.-De szerintem nem kéne mások magánügyeibe avatkoznatok…-Úgy sajnálom….-fakadt ki Emily,és Rachel is egyetértően bólogatott. –De mindkettőnknek nagyon fontos volt Kayla…nem tudtuk,hogy menyasszony vagy,és hogy te is így szereted Peter-t…nem hittem,hogy valaha ilyet mondok,de talán jobban,mint Kayla.Ha tudtuk volna…sajnáljuk.-mondta őszinte szemekkel,azzal felállt és megölelte a zokogó Blair-t.Rachel követte a példáját.Riley megkövülten állt,lassan ereszkedett vissza a fotelbe.-Tehát elintézed az ügyet?-tudakolta Rachel-től.-El.-bólintott a lány.-Blair….nem kezdhetnénk előlről?-klrdezte reménykedve Emily. –Borítsunk fátylat a múltra és legyünk…barátok.-De nekünk vissza kell mennünk London-ba.-Telefonszám.E-mail cím.Lakcím.Ha ezeket tudod,tudsz kapcsolatot tartani.Szóval?-Persze.Én is jobb szeretnék jóban lenni veletek.-Köszi.-mosolygott Emily újra megölelve Blair-t. -Ma este aludjatok itt.-javasolta Rachel. –Gondolom fárasztó egy napotok volt.Az anyukád nem bánja?-pislogott Emily-re.-Dehogy.-mosolyodott el. –Biztos örül majd nekik…-Kiknek is?-jelent meg az ajtóban egy barna hajú,de őszülő,termetes asszony.Vonásai kissé kemények,de szemei barátságosak.-Ő itt Blair és Riley,anya.Ha nem gond,egy estét itt töltenének,aztán haza kell menniük.-Haza?Mármint hová?-Londonba.-válaszolt Riley.Az asszony tekintete elfelhősödött,Kayla-ra gondolt és a Londoni házukra,az elszökött fiára és a kis temetőre… -Persze,persze,Emily-m,adj nekik ágyneműt és mutasd meg a fürdőt…-utasította lányát,mire az készségesen eltűnt az egyik szobában.Pár perc múlva közölte,hogy az ágyak be vannak vetve,megmutatja a fürdőt.Riley-ék követték.A fürdőben kék volt a csenpe,a mellékhelység,a mosdókagyló,de még a zuhanyzó árnyalata is.Az embernek a vizet és a telet juttatta eszébe.Nyárom biztos kellemes volt itt ücsörögni,ha nagyon meleg volt.-Letusolok…-motyogta Blair.Emily és Riley összenéztek és szó nélkül kihátráltak.Blair elővette a sminklemosót és lemosta a nagy,fekete maszatot az arcáról.Megbámulta tükörképét.A szemei hatalmasak,dagadtak és vörösek voltak.Megrázta a fejét.Elővette a körömlakk lemosót és eltüntette körmeiről a fényes lakkot.Levetkőzött és beállt a zuhany alá.Gyorsan végzett,alaposan megtörölközött és magára kapott és fekete bugyit egy fekete melltartóval.Törökülésben leült a hideg járólapra és kezébe temette az arcát.Mindent elveszített.Mindent,de mindent…mert neki Peter volt a mindene,csak ő.Már nem érdekelte,él-e vagy nem,elfogják-e a zsaruk,vagy menmenekül az ügyből…csak az ő rossz sorsával és nyomorúságával tudott foglalkozni,Előhúzta Peter leveleit és széttépdeste őket.Közben végig zokogott.A papírfecniket lehúzte a WC-n majf visszaült a földre.Észrevette,hogy egy levévvel még nem végzett.Felkapta,de a boríték már kiszakadt és a levél kihullott belőle.Már épp nyúlt érte,hogy azt is megsemmisítse,de ekkor a szeme rátalált egy szóra a sorok között: emó.Kezéve vette a levelt és beleolvasott.Blair!Képzeld,ma az egyik barátom bemutatta a barátnőjét.A lány emós,fekete hajjal meg sminkkel,nagyon gáz…hál’Istennem,hogy te nem vagy emós.Azt hiszem,azzal csak saját magad alatt ásnád a földet,hogy olyanná válsz,mint azok.De tudom,hogy te nem az a stílus vagy és tudom,hogy te egy gyönyörűséges lény vagy,akinek eszébe sem jutna olyan marhaság,hogy beemózzon.Tudod,utálom őket.Közönségesek.Tessék,ez is egy újabb titok,amit csak te tudsz.Még mindig epekedve várom válaszodat!!!Vőlegényed,Peter Lawson Ahogy a sor végére ért,kettétépte és eldobta magától.Újra rájött a zokoghatnék.Végre tudatosult benne,hogy az egész életét elvesztette.Fizikailag nem halt meg,de lelkileg igen…és a teste már csak agy és szív nélküli robot volt a földön.Legalábbis ő így érezte.Felemelte fejét és a neszesszerére bámult.Elvégre az a robot is lehet emós…Remegő kezekkel az egyik kiszsebbe nyúlt,ahol a már rég nem használt szikét tartotta.Felegyenesedett és farkasszemet nézett reszkető tükörképével.
Szavazás