♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

Blair halálra unta magát.A biosz óra után,úgy gondolta,rosszabb már nem lehet,de a dupla-matek,a fizika és a kémia után már más véleményen volt.Rajzórán ült.A Mona-Lisát kellett lemásolnia.Remek…Rajzolt egy szék helyett WC-n trónoló,gubancos hajú,kövér csajt,akinek az arca (még szép,hogy „véletlenül”) Mathilda-éra hasonlított.Hosszú,csúf ruhát pingált rá,aztán kuncogva szemlélte „remekművét”.

-Oh,úgy látom,Miss Butfly épp végzett és roppant jól szórakozik.Kihozná a munkáját?-minden szem rátapadt.Hiába ült az utolsó sorban,mindenki őt nézte,még ha a nyaka törött belé,akkor is.

-Öhm…higgye el tanárnő,nem akarja ezt látni…-mindenki nevetett.Blair szégyenlősen elpirult.Na,de jó,most felhívta magára a figyelmet.Nagyon.Ráadásul éppen egy iszonyat ciki helyzetben volt,amiből jó lett volna kihúznia magát..

-Jajj,dehogy nem akarom látni!Majd szétvet a kíváncsiság!

-Biztos ön ebben?-újra nevetés.

-Kérdezte Micimackó…-fejezte be a tanár,idézetet formálva a szemtelen szavakból.A lányok igyekeztek a pad alá bújni,és visszatartani az újbóli nevetést,de a fiúk egyáltalán nem szégyelltek hangos röhögésbe kezdeni.Mrs.Payne szigorú pillantással hallgattatta el a viháncoló fiúkat,majd nyújtotta a kezét a „várva-várt” művért.Blair széke megnyikordult,ahogy szép lassan felállt és igyekezett jelentéktelennek tűnni,miközben kiment.De sajnos ez nem sikerült.Volt egy jellegzetes „modell a kifutón” járása,ami ellen semmit nem tehetett.Végül a nagy igyekezetben orrabukott,leégetve magát társai előtt.Na,remek…Felállt,leporolta fekete ruháját,és a tanárra függesztette szemét.Odanyújtotta a rajzát.Mrs.Payne takintete,ami nyugodtból indult,kezdett olyanná válni,amilyenné egy gyilkosé válhat,mikor ölni készül…

-Blair…Butfly…

Érezte,ahogy az arca egyre vörösebb lesz.Ekkora égést!!!Mrs.Payne halálos tekintetet lövellt rá,aztán felmutatta a rajzot.

-Hm…a galériában a helye,nem de?-a fiúk,mintha hányni készülnének,lehajoltak és a tédüket csapkodták,majdnem megfulladtak a röhögéstől…Már a lányokból is kitört,valakinek még a könnye is folyt.Blair úgy érezte,megszégyenült,nem is sejtette,hogy innentől kezdve minden más lesz…Egy karóval az ellenrzőjében masírozott vissza a helyére. „Műalkotása” a szemetesben végezte.Óra után,úgy gondolta,fölösleges még hátom órát itt ülnie és figyelnie,ahogy a sztori elterjed z egész iskolában,meg hallgatnia a rá tett megjegyzéseket…különben is,rosszul főznek a konyhások.Így hát rajz után elindult hazafelé.Épp kilépett a kapun,mikor valaki visszarántotta a kellemes melegbe.

-Hé,te!Jól megcsináltad rajzon!-bokszolt a vállába egy helyes,izmos srác.Nagy,szőke haja szabályosan felzselézve elől.

-Ööö…köszi.-Blair megpróbálkozott egy mosollyal,és remélte,hogy nem grimasznak sikeredett.

-Az én nevem Riley.Rilyes Spears.Te meg Blair Butfly vagy,nem de?Furcsa egy név…

-Igen,az…-torkollta le Blair.Nem szabad szoros barátságba kerülnie ezzel a sráccal,elvégre ő már menyasszony…és a vőlegénye akár mikor beállíthat…de ha egyszer Riley ilyen szépen mosolyog rá!Halkan felnyögött.

-Baj van?

-Nem,nem,nincs…csak…megfájdult a fejem,ezért..khm..hazamegyek.

-Közel laktok?

-Laktok?

-Öhm…hát,mármint te meg a családod..

-Jaj,nem,én..hát,egyedül élek.Van egy lakásom a közelben.-Riley-nak elkerekedett a szeme.

-Mázlistsaa..én fiú vagyok,de azt mondják,csak ha elmúltam 18,akkor élhetek eyedül,mert..-elvigyorodott-Tartanak a lányoktól.

-A lányoktól?-hitetlenkedett Blair. –Ugyan,minek?

-Hát…tudod,szülők.Felviszel egy lányt a szobádba és egyből rosszra gondolnak.Katasztrófa!

-Az…

-Neked hogy-hogy megengedték?

-Hát…-nagy volt a kísértés,hogy mindent elmondjon ennek a helyes srácnak,de végül lehűtötte magát és csak ennyit mondott.-Az az igazság,nem nagyon tudtak mit tenni ellene,tudod….Egyszer csak hazaállítottam azzal,hogy vettem egy kis lakást,aztán fogtam a bőröndöm és: Hastala Vista!-szégyenlősen lesütötte a szemét.Már most sokat árult el…

-De miért?Talán rosszul bántak veled?-Blair vállat vont.

-Nem,dehogy.Imádtak,amíg…

-Amíg?

-Semmi,nem mondtam semmit,oké?-Blair aggódva fürkészte Riley arcát,mire ő elpirult a lány átható,kék tekintetétől.

-Oké,persze.-emelte fel két kezét,mint aki ártatlan.

-Persze,még mindig jóban vagyunk és szeretnek.-vigyorgott kényszeredetten Blair.Mi van ma vele??Itt mentegetőzik egy vadidegen srácnak,aki most…te jó ég!!Aki most a mellét nézi?!Gyorsank összefonta a karjait.

-Majd…találkozunk.

-Várj,megadhatom számomat?-némán bólintott.Elmentette a számot,aztán a srácra pillantott.

-Bye…-azzal elrohant,faképnél hagyva az elképedt Rileyt.Hazaérve becsata maga után az ajtót és lekuporodott a sarokba.

-Hogy lehettem…ekkora…barom…-minden szónak egy-egy ütéssel a földre adott nyomatékot.Először felhívja magára az egész iskola figyelmét pár idióta húzással a rajzórán,leégeti magát,elég rendesen,aztán pedig eldumálgat egy flörtölni próbáló,testrészeit bámuló pasival,sőt,egy csomó dolgot elmond neki,amit nem kellett volna…na jó,csak egyet.Kettőt…francba!Mi van ma vele?!A kezéről a földre dobta tornaórára szánt,de végül fölösleges hajgumit,levette a cipőjét,a harisnyát és a miniruhát,feltűzte a loboncát (már amennyire tudta) és nekilátott összeütni valamit magának.Pár tojást feltört és már sült is a rántotta.A végeredményt külön rakta két tányérra,megöntözte ketsuppal és az asztalra tette.Vett egy villát és egy kést,majd nekilátott.Ekkor csöngettek.Áhh,biztosan Claudia.Általában,ha ő ellóg,barátnője jön utána,és megeszi vele Peter adagját is…Így hát nem zavarta,hogy egy csipkés,neon-pink bugyiban és egy hozzá illő,csipkés,szintén neon-pink,push up melltartóban van.Az ajóhoz lépett és kinyitotta.A lélegzete is elállt.Riley volt az és kikerekedett szemekkel nézett végig rajta.Pillantása elidőzött a melltartón..a bugyin…

-Ööö..-látszólag alig tud megszólalni.Blair rácsapta az ajtót.Magára rángatott egy fekete gatyát és egy halálfejes pólót,úgy nyitott újra ajtót.Érezte,hogy ég a füle és tiszta vörös lesz.

-Khm..-köszörülte meg a torkát Riley-Hali.

-Heló..Tudod,öhm..bocs az előbbi,khm..dologért,de mást vártam…a barátnőmet.-tette hozzá sietve,kissé félreérthető mondatához.

-Ja,semmi,semmi…semmi újat nem láttam,hidd el.-Blair hisztérikusan felnevetett.Nem ismert rá saját magára..

-Gyere be!

-Biztos nem baj?

-Nem,dehogy..

-Huhh..minek csináltál két adag rántottát,ha egyedül vagy?

-Hát….-ki kell találnia egy jó hazugságot.Persze!!Elég kézenfekvő.-Tudod,vártam a barátnőmet.

-Jaa!

-Aha…na,szóval mért jöttél?

-Csak..úgy faképnél hagytál,szóval figyeltem merre mész és idejöttem.

-Oké.-menjen el,menjen el,menjen el….

-Nem zavarok?

-Áhh,dehogy.-hát nem veszed észre,hogy most éppen el kellene húznod?

-Tudod,Mathilda totál kiakadt,mikor azt mondták neki,a rajz rá hasonlított.

-Az igazság az,hogy direkt rá hasonított.-Riley sértettnek tűnt.

-A barátnőm.

-Öööööö..én nem tudtam…Úr Isten,bocsi!!-hebegte.Ez nem lehet igaz.Hogy lehet ilyen bunkó?!Ilyen..uff.Na,úgy látszik,ez a nap leégések és ciki események lavináját indította el.Ez egy rémálom és ő mindjárt felébred.De nem,ez a valóság.És most miért van úgy elkámpicsorodva,amiért Riley-nak barátnője van?Nem,nem,bizonyára csak azért szomorú,mert egy olyan majommal jár,mint Mathilda,pedig normálisnak tűnt.Többnek a normálisnál.Na,most már be kéne fejeznie ezeket a gondolatokat.Ő egy menyasszony!És a vőlegénye akár melyik pillanatban betoppanhat.Teljesen kiborult.Eleredtek a könnyei és mit sem törődve Riley jelenlétével,zokogva beviharzott a szobájába.A fiú egy percig megkövülten állt,látszólag vívódott a gondolataival,végül Blair után ment.Az ágyon találta.Átölelte két térdét,úgy meredt maga elé,vörös,duzzadt szemekkel.

-Figyelj,ha az a baj,hogy Matihild-ával járok,akkor…

-Nekem?Dehogy.Nem,csak……te nem ismersz engem!-hangja újra sírásba fúlt. –Senki nem ismer engem.Senki!!!

-Te vagy Blair Butfly,egy emós lány,aki elköltözött a szüleitől,lejáratta a rajztanárt,soroljam tovább?

-A nevem Blair Annarose Butfly.-Riley tágra nyílt szemekkel meredt a lányra.Még maga,Blair sem volt biztos benne,hogy el akarja ezt mondani,ennek a srácnak,akiről csak azt tudja,hogy mi a neve…

-Hogy mi?

-Figyelj…tudnom kell,hogy megbízhatok-e benned.-Riley ünnepélyesen bólintott. –De…Senkinek,semmikor nem mondhatod el ezt a sztorit,nem is is utalhatsz rá..Értetted?Vagy ha mégis…

-Jó,jó.Mintha nem tudnék rólad semmit.

-Semmi olyat.-helyesbített Blair.

-Amúgy…csak volt a barátnőm.Mármint Mathilda.Ma szakítottunk,mielőtt elmentem.Utánad…-jegyezte meg Riley,az utánad kulcsszóval,de Blair nem kommentálta.

-Oké.A nevem Blair Annarose Butfly.-lekapta a polcról a fotóalbumot és megmutogatta a képeket Riley-nak.

-Húúha..-hüledezett-Rád sem ismernék…-Blair megvonta a vállát.Most a Peter-ről való képet mutatta.

-Na,most erősen kapaszkodj.

-Oké.

-Ő itt Peter.A vőlegényem.-Riley-nak leesett az álla.

-Mi..te…el vagy jegyezve?-dadogta,és mintha ő sem fogná fel,amit mond.Blair felsóhajtott.

-Az utcán ismerkedtünk meg.Ő segített nekem..és barátok lettünk.Aztán,mikor 5.-es lettem az általánosban,járni kezdtünk.Így ment ez 6. évvégéig,amikor aztán neki és a családjának el kellett költöznie Amerikába.Számítógép nem állt rendelkezésére,még ő maga sem tudta a leendő házcímüket…Tudom,ott a mobil,de gondolj bele…Telefonálni Amerikából Angliába,de ezt gondolom ő is tudta,mivel akármilyen furcsa,majdnem öt éve semmit nem hallottam róla.Az ég világon semmit.Persze,mielőtt elment,megkérte e kezem.-megmutatta a gyűrűét. –Tizenkét évesen lettem menyasszony.Durva,mi?-mosolyodott el Riley arckifejezését látva.Ő bólintott.-Utána kezdtem emóssá válni.Akármilyen hihetetlen,én régen csak világos ruhákban jártam,szinte csak szoknyákban,imádtam a természetet,csak társaságban szerettem lenni,a bulizás volt a mániám,a fekete színt utáltam,az Annarose és a Butfly névért pedig egyenesen odavoltam.

-De hát akkor…

-Várnom kell rá.Megígértem,ezért egyeztem bele…hogy a menyasszonya legyek.Szerettem őt.Nagyon.És még most is szeretem.Még mindig nagyon.-Riley azt akarta hinni,hogy a lány viccel,de Blair hangjából komolyság és fájdalom áradt.-Azért terítek két személyre,minden reggel,délben,este.Akármikor hazajöhet..akármikor betoppanhat.Bár jönne már…

-Szóval..hát,ez így egyszerre elég sok nekem,de ez megmagyarázza,mért jöttél át a mi sulinkba,és az elköltözésed a családodtól.-Blair bólintott.-Most,hogy így már mindent tudok rólad,lehetnénk barátok.Közeli,nagyon jó barátok.

-Oké,de csak kizárólag barátok.

-Persze.Szerinted én nyomulnék egy menyasszonyra?-kacsintott cinkosan Blair-re.Ő visszamosolygott.

-Nem is feltételeztem ilyesmit.-megtörölte könnyes szemét és lemászott az ágyáról.

-Úr Isten,Blair,hogy nézel ki?

-Francba…szemfesték,ugye?

-Minden bizonnyal.-felsóhajtott és bement a fürdőbe.Riley követte.Két pamacsot is elhasznált,mire végre nem maradt rajta semmi smink.

-Hát..elég,.hát szép az arcod smink nélkül.

-Kösz..

-Nyugi,nem szokásom ellopni a menyasszonyok szívét.

-Csak próbálnád meg!-azzal Blair felkapott egy díszpárnát,Riley fejéhez vágta és kiszaladt a nappaliba.Pár per múlva már röpködtek a párnák a levegőben.Ami párna volt a csöpp lakásban,a földön végezte.Minden csupa toll és párnahuzat volt.Zengett a ház a nevetéstől.Riley kiizzadt,gyorsan lekapta a pólóját,hogy ne legyen melege.Blair-nek elállt a lélegzete.

-Hűűűha.-odalépett hozzá,és közelebbről is megszemlélte a hasáról induló,oldalán feltekeredő zöldes árnyalatú kígyót.Az állat körül apró csillagok.

-Áhh semmiség..-legyintett Riley,de valójában hízelgett neki Blair álmélkodása.Csöngettek.

-Egy perc.-Blair beleszólt a kaputelefonba.Most már inkább a biztonságot választotta,minthogy egy újabb meglepetésvendéggel találja szemben magát.

-Ki az?-szólt a kagylóba.

-Hi,emóó,Mathilda vagyok.

-Ööö…az ajtóm előtt állsz,vagy kinnt a kapu előtt?

-Kapu.

-Nyitom!-letette és megnyomta a nyitógombot.Gyorsan Riley-hoz fordult.

-Mathilda.

-Francba!

-Pólód fel,és bújj az ágyam alá!

-Meglesz.

-Siess!Addig megpróbálok valami rendfélét csinálni.-Riley magára rángatta a pólóját és már tűzött is a szobába.Blair gyorsan felkapkodta a párnákat és a huzatokat,a tollakat meg a kanapé alá söpörte.Épp időben,ugyanis kopogtak.Blair megígazított szanaszét meredező fürtjeit és ajtót nyitott.

-Hát te?

-Nem láttad Riley-t?

-Nem.

-Tudom,hogy utánad ment.-forgatta a szemeit.

-Ööö,igen,de aztán azt mondta,hazamegy.

-Érdekes,az anyja szerint reggel óta nem volt otthon.

-Nekem ezt mondta…-hebegte Blair.Mathilda gőgösen végigmérte a lakást,pillantása megállapodott az ágyon tornyosuló párnahuzatokon és a kanapére dobált párnákon.

-Te mit csináltál itt?Háború volt?És,Úr Isten,a sminkeddel mi lett?És komolyan,olyan vörös a szemed,mint aki sírt.

-Zuhanyoztam,ezért lemostam afestéket,de a sminklemosó belement a szemembe,ezért vörös…-hazudta folyékonyan Blair.Volt tehetsége az ilyesmohez-kivéve amikor nem.

-Hmm…megnézhetem a szobádat?

-Miattam…-egyezett bele Blair,de elég ideges lett.Előre ment az utat mutatva,és mikor a szobába ért,krákogott egyet.Halk dobbanás jelezte az ágy alatt,hogy Riley értette a jelet.

-Wow…franciaágy?

-Nem,amint látod,ez itt egy nagy csigaház.-gúnyolódott Blair.

-Ez meg kicsoda?Fúú,de cuki!A pasid?-Mathilda Peter képét tartotta a kezében.Hát igen,már 15 éves korában is kinézett olyan 17-nek.

-Öhm…nem,ő egy családi barát.-kikapta a lány kezéből a képet és a polc tetejére tette.

-Te tudod…-de azért gyanúsan méregette Blair-t.

-Jajj,különben is,mi a fenét keresel ist?Én a szánalmas lúzer vagyok,hahó!!Húzhatsz a házamból. Azt gondoltam,elég világsan kifejezte az a rajz az irántad táplált érzelmeimet.-Mathilda kivörösödött a dühtől.Blair nyugodtan nézett a barna szempárba.Ekkor azonban az ágy alól idétlen röhögés hallatszott,mire Blair teljesen lesápadt,majd kezébe temette az arcát.Mathilda összehúzott szemmel hajolt le.

-Csao,Riley.-sziszegte.-Otthon van,mi?-dühöngött.Blair inkább meg se szólalt,csak felkapott egy kemény párnát és Riley képébe vágta.Mathilda a pólójánál fogva rángatta el „hazug,megbízhatatlan de jól csókoló” exét.Kiabálásától zengett a folyosó.Blair nagyon remélte,hogy ez a nap egy rémálom,és mindjárt felébred a puha ágyában,s messziről elkerüli a sulit.Azonban ez a valóság volt.És az,hogy mi történt ezen a napon,összefoglalva ennyi: Blair leégette magát,szor 10 000.Hát igen…néha ilyen napjai is vannak az embernek.De ezeken a napokon minden embernek túl kell tennei magát.