♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

-Szia!-köszönt rá Riley,mikor kilépett a német-terem ajtaján.Ez az óra egyike volt azon keveseknek,amire nem együtt jártak.

-Szia!-felágaskodott és megcsókolta a fiút.Valahogy Riley-val nem érezte azt,amit régen Peter-rel.Mert akkor olyan volt,mintha megrázta volna az áram,és a csók után hosszan bizsergett az ajka.Riley csókja után csupán üresség maradt.

-Arra gondoltam,eljönnél-e velem a bálra,amit az iskola 80-dik szülinapjára rendeznek.

-Ohh….a bál..-Blair felnyögött.Ki is ment a fejéből.Semmi kedve nem volt a tánchoz,szép,lassú zenéhez és hosszú ruhához.Mert ha egyedül volt otthon,még mindig sokat sírt,önsajnálatot tartott és Peter-t hiányolta.Még mindig szerette fiút.Riley iránti érzelmei teljesen máso voltak,de ezt a világért em akarta megmondani neki.És még mindig esélyt akart adni ennek a szerelemnek.”Majd megérik…”-gondolta mindig,de a kapcsolat az ő részéről inkább csak még éretlenebbnek tűnt.Nem akarta megbántani Riley-t,ezért csak így felelt:

-Hát persze…miért is ne?-száját kényszeredett mosolyra húzta,de a szemét lesütötte.

-Oké.Akkor szombat este eléd megyek.

-Jó..

-Baj van?-barátja aggodalmasan vizsgálgatta arcát.

-Nem,jól vagyok.-igyekezett megnyugtatni,de alakítása nem sikerült valami jól.

-Ugye tudod,hogy nekem bármit elmondhatsz?-fúrta pillantását az övébe. „Még mindig Peter-t szeretem,nem vagyok beléd szerelmes,szerintem ez a kapcsolat reménytelen,én csak sima barátként tekintek rád,nem mint a pasim,szóval bocs,de kicst kivagyok mostanság…”-kantálta magában Blair.Na,ehhez mit szólna Riley?

-Igen,tudom.De nincs semmi bajom.-nézett mélyen a fiú szemébe,mire az vonakodva bár,de végre hitt neki.

-Oké,akkor majd találkozunk.Szombaton nyolckor nálad.Onnan indulunk.-Blair buzgón bólogatott,próbálta előadni a lelkesedő tinédzser lányt.Tehát már Riley-val sem lehet őszinte a kapcsolata…mert Claudiának sem mondhat el semmit,Peter már nincs,Emily előtt is el kell hallgatnia dolgokat (például azt a sok vágást…),Rachel-lel meg alig beszél.Eddig Riley mindig mindenről tudott.Az egyetlen ember volt,aki tudotta vágásokról,a múltjáról,Peter-ről,a lelki állapotáról és a gondolatairól is mindent…mert ők eddig csak őszintén szóltak egymáshoz,egy hazug szevuk nem volt,de most…most Blair szinte folyton hazudni kényszerül,és előbb utóbb majd Riley is észreveszi majd,hiába tudott jól hazudni.Intett barátjának,aztán műmosollyal az arcán kimenekült az iskolából.Ott végre elengedhette fáradt arcizmait,amiknek most a mosoly egyáltalán nem esett jól…Arca komorságot és szomorúságot tükrözött,megrémítette és elüldözte a boldog embereket…De a rendíthetetlenül sietett kis lakása felé.

Az ajtót jó hangosan vágta be maga után.Táskáját levágta a fotelbe és a kanapéra kuporodott.Utált hazudni,de muszáj volt,és ő ezt utálta.Főleg Riley-nak.Utálta az imidzsét,azt a műmosollyal az arcán,Riley oldalán futkosó népszerű lányt,aki tök normális,boldog,és szerencsés,hogy Riley a barátja…Az iskolában lennie egyenlő volt egy-egy nappal a színképzőben.Mert sosem lehetett önmaga,úgy viselkedett,ahogy az emebrek várták tőle,és ez így nagyon nem volt rendben.Ez nem ő volt.És most is,itthon,a magányban is műélete fontos dolgain kell törnie a fejét…például,hogy el kéne mennie vásárolni,mert egy kisestélyie sincsen a szombati bálra.Feltápászkodott és a pénztárcájáért nyúlt.Ha be kell menni vásárolnia,hát be kell menni vásárolnia.Úgy tervezte,bebuszozik a plázához,mikor legutóbb ott járt cipőt venni,látott egy estélyi ruhás boltot,persze,akkor nem érdekelte.Most viszont szüksége volt arra a boltra.Nahát!Ki hitte,hogy valaha még ilyet mond!Futott a buszmegállóhoz,hogy elérje a következő járatot.Felpattant a piros járműre és már zötykölődött is a pláza felé.

Egy csomó üzlet,és még szép,hogy nem emlékszik,hol van az estélyis.Már vagy tíz perce bolyongott a hatalmas épületben,mikor végül megunta és megszólított egy vele szemben jövő fiatal nőt.

-Elnézést,nem tudja merre találok egy estélyi ruhás boltot?-kérdezte.

-A második emeleten van egy,a jobboldali részleg végén.

-Köszönöm!-hadarta és már ment is a lifthez.Mikor felért,sietve végigszaladt a hosszú,emberektől nyüzsgő folyosón,s csak a vége felé állt meg,alaposabban megnézve az üzleteket.Hamarosan megtorpant,ugyanis megtalálta,amit keresett.A kirakatban hosszú,fodros,abroncsos ruha.Nem,azért ő nem ilyenre gondolt…Belépett és körülnézett.Rengeteg ruha volt és belül is pár próbaba.

-Szia!-sietett felé egy kiszőkített hajú,30-as éveiben járható nő,tetőtől talpig felékszerezve.-Miben segíthetünk?-mosolygott rá széles mű-mosollyal,a szeme unalmat tükrözött.Hát igen,nem lehet valami nagy forgalom itt.A nő nyilván már régóta ücsörgött itt egyedül a pletyka-magazinja fölé görnyedve.Most kérdőn meredt rá,kicsit gyorsabban pislogva nagy,vastagon kihúzott és duplán spirálozott szemével és enyhén csücsörítve telt,rúzsos ajkaival.

-Öhm….egy rövidebb ruhát szeretnék venni...miniruhát.Lehetőleg ne legyen túl feltűnő,csak egy sima sulis bálra lesz.-reménykedve tekintett fel a nőre,aki most műkörmös mutatóujjával vakargatta az állát,majd bevetette magát az akasztók közé.Négy,a méretének tűnő ruhával a karján jelent meg.

-Ezeket próbált fel,biztos megtetszik valamelyik!-tolta az orra alá a boltszagú darabokat.Blair elvette őket tőle és felakasztotta a próbafülke ajtajára.Bezárta,pedig tudta,hogy a nő nem jön be és valószínűleg rajta kívül sem jön most senki ide,de azért biztos ami biztos.Levetkőzött és magára rángatta az első ruhát,majd megnézte magát oldalról.A ruha kék volt,pánt nélkül,és tökéletesen követte az alakját.Hozzásimult a derekához,hasához és a combjához,viszont a melleit is extra nagynak mutatta…nem,ez ki van zárva.Visszacsiptette az akasztóra és a sarokban álló székra tette.A következő ruha csak a derekáig volt szűk,onnantól pedig tulajdonképpen csak egy nagy piros puff,ami épphogy eltakarja a fenekét.Ez sem volt esélyes.Viszont a harmadik egész jó volt.Selymes,lágy tapintású anyagból készült,és jó érzés volt,mikor a bőréhez ért.Egészen szűk volt,egészen a derekáig,ahol jobb oldal egy szép rózsa is volt.A színe pink,vagy inkább fáradt rózsaszín.Deréktól lefelé három,egyre szélesebb,hullámos szélő fodor,félig fedve a combját.Jó,lehet hogy kicsit túl élénk,de sok más ilyen szabású ruha van és ez a szín sem ritka,biztos egy csomó lánynak lesz ilyen.Végül is még régebbről (jobb időkből) volt egy szinte ugyan ilyen színűtűsarkú szandálja,hawaii virággal a csatján.Elvégre a rózsa is virág,és bár hawaii virág és rózsa kissé érdekes társítás,de nem is nézne ki olyan rosszul.Pink fülbevalója volt,a karkötőt meg a nyakláncot meg hanyagolhatka…viszont a gyűrű még mindig rajta volt.Nem is állt szándékában levenni.Ő még mindig Peter menyasszonya volt,még mindig el volt jegyezve,a gyűrű erre emlékeztette-és ezt soha nem felejthette el.Az utolsó ruha méregzöld,szintén szűk,mint az első kék,de valamivel hosszabb és nem annyira brutális a kivágása.De végül a rózsaszín mellett döntött.Kifizette és már indult is hazafelé.A haját majd eltűzögeti a hullámcsatokkal,viszont arról ne is álmodjanak,hogy lemossa a fekete lakkot,vagy hogy válzoztat a sminkjén!!

Hazaérve és lepakolva megnyitotta az e-mail-jeit.Emily-től kettő is jött,Rachel-től is és az édesanyjától is egy.Emily-nek gyorsan megírta a nap eseményeit és a bál-sztorit,és gratulált neki meg a srácnak,mivel barátnője írta,hogy sikerült összejönniük.és tényleg őszintén örült Emily boldogságának,mert ha már neki nem jött össze,a többi ember legyen bolgog.Rachel még csak meg sem említi Riley-t.Fura.Csak a hogylétéről érdeklődik,és hogy kiheverte-e már a Peter-dolgot.Az édesanyja üzenete csupa aggódás és szeretet.Ő sietett válaszában megnyugtatni és biztosítani,hogy jól van,minden rendben és nagyon boldog.Aztán berakta a mosógépbe új ruháját,amiből csak áradt az a bolti nejlon szag.Előkereste azt a bizonyos szandált és átvizsgálta a fülbevaló készletét.Olyan pink,ami nem halálfej,x,masnsis halálfej vagy kockás szív volt,csak egy volt: egy sima,apró gömb,ami szinte elveszett a fülében,de persze,a színe feltűnő volt.Lezuhanyzott és most abba a fekete csipke-trikóba és csipkebugyiba bújt bele,amiben akkor alutt,mikor az a szerencsétlen nap virradt rája,mikor történt az az esemény a rajzórán,a megismerkedés Riley-val és a beszélgetés Mathilda-val.Azóta nem is volt rajta,félt,hogy ismét balszerencsét hoz,de idő közben változott a véleménye a babonák kapcsán és úgy gondolta,rosszabb már amúgysem lehet.Kikefélte a haját és elkezdte lemosni a sminket,mikor megcsörrent a telefon.Ezúttal nem a mobilja,hanem a kinti,ősrégi vezetékes,ami a régi időket idézte.Mérgesen ledobta a tustól és szemceruzától feketéllő pamacsot,és mielőtt kiment,egy pillantást vetett a tükörképére.A spirál apró fekete porszemekre emlékeztetett,ahogy lepillogta a szeme alá.Kisietett a nappaliba és felvette a kagylót.

-Blair Butfly.-mondta.A készülék tényleg nagyon régi volt.Vastag,műanyag és fehét,amilyet a régi idők fotóin láthatunk,általában játék-telefon formájában,amint a kis masnis kislány tekergeti a gombokat helyettesítő kereket és a füléhez emeli a kagylót.Várta a választ,de az nem jött.Csípőre tette fél kezét és keresztbe tette a lábait.-Halló?-próbálkozott újra,de megint semmi.Ilyen nincs!Már megint az a zaklató,aki folyton hívogatja?!A hívások naponta ismétlődtek,volt,mikor többször is egy nap,de eddig mindig mobilon. –Ki maga?-próbált komoly,méltóságteljes hangon megszólalni,de a hangja kissé remegett.-Mi akar tőlem?-csend.A túloldalon hallatszott a valaki egyenletes lélegzése,ami nyugalmat tükrözött.Blair nem szólalt meg,de a túl oldalon is csönd maradt.Ez még így ment egy darabig,miközben Blair próbált az illető légzésére koncentrálni,hátha felismeri..de hát őrültség valakit felismerni a légzése alapján.Be kellett ismernie,egyre jobban rettegett az ismeretlen hívógatótól.Honnan tudhatja a mobilja és a vezetékes számát is?A következő a facebook-ja lesz…az e-mail címe….talán a lakcíme is,aztán…nem is akart belegondolni.Egyre erősebb volt a késztetés,hogy beszéljen Riley-nak erről,többször neki is veselkedett már,de végül inkább mégis visszahúzódott.Gondolta,majd megoldódnak a dolgok maguktól és elég idős ő már ahhoz,hogy kezelje az efféle dolgokat.Most a túloldaon lévő tette le előbb.Blair még egy darabig a füléhez szorította a fehér műanyagot,aztán lassan a helyére tette.Visszament a fürdőbe,hogy eltávolítsa siminke maradékát is,aztán a konyhába ment és főzött egy csokipudingot-már csak egy személyre,mert nem volt kit hazavárnia.