♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

És szombat….Még csak kora reggel,hat óra,de Blair már ébren volt.Mereven ült az ágyán,bámulva a semmibe.Az albumok kupacba halmozva az ágya végében,a paptop folyamatosan vetítette a régi képeket,de ő nem is figyelt rá.Vajon milyen lesz a halál?Igaz,hogy nem félt tőle,mióta Peter elment,de ez ás volt.Ahhoz,hogy valaki önszántából a halálba sétáljon,más féle bátorság kell,mint az övé.De meg kellett tennie.Ez nem olyan volt,mint a rémes izű gyerek-antibiotikumok,amiket akarattal lenyomtak a kicsik torkán,de ők titkon kihányták az egészet a WC-be.Itt is rákényszerítik az emberre a dolgot.Csak a haláltól már nem lehet ilyen könnyen megszabadulni.Az élete eddig minden izgalmat nélkülözött,kivéve talán az Emiy-Rachel-Kayla ügy,de amúgy semmi.Mert Peter elköltözése,vagy amikor elhagyta őt,nem számítot izgalomnak,max lélekhalálnak.Már ha van ilyen.De min bizonyítot tény,van ilyen,ugyanis Blair már megtapasztalta.Nem hitte,hogy az igazi halál rosszabb lesz,mint ez a lelkes cucc,de azért fura volt tudni,hogy „ma este meghalok”.Ráadásul mindezt Claudia-ért,aki igazából nem is volt annyira „muszáj megmentenem,imádom,az életem” barátnő,de igenis szerette a láynt,mert ő is segített neki túllépni a nehéz helyzetekben,segített felvidítani,megbízott benne és mindent elmondott neki,miközben szegény azt hitte,hogy ő is mindent elmondott neki.Pedig ez nem volt igaz,mert abrátnője nem is tudott Peter-ről és még sok másról…De meg kellett mennie.Másért is megtette volna,akit ismer,pláne Claudia-ért,akit kedvelt.Aki történetesen a barátai közé tartozott (ami nagy dolog,ugyanis Riley-n,Emily-n és Rachel-en kívül senkivel még csak nem is barátkozott).Csak ült és várta a sötedést,élete utolsó napszakát.

A tetőn ült és olvasott,mint mindig.A könyv vége felé közeledett.Szerette volna befejezni,mielőtt meghal.A nap azonban lassan lebukott a felhőkarcolók és magas panelházak mögött.Az ég rózsaszínben és narancssárgában játszott.Blair felnézett.A könyvéből még két oldal volt hátra,de ha a nap már a horizontnak is (ami persze itt nem nagyon látható) alá bukik,egyből sötétedni kezd.És neki még a Big Ben-hez is oda kell érnie.Sietve átfutotta az utolsó sorokat,majd becsapta a könyvet.Lám,Rio élete Happy End-el végződik,nem mint az övé.Az övé kissé morbidan ér véget és minden lesz benne,csak happy-ség nem.Fogta a könyvet,vetett rá még egy utolsó pillantást,aztán elhajította,le,a semmibe.Többé nem volt rá szüksége.Visszamászott a lakásába és kirámolta a ruhás szekrényét.Vajon mit vegyen fel a alálára?Ha nem épp ő tette volna fel a kérdést és nem magának,valószínűleg nevetett volna ezen a hülyeségen.Mégis ki kérdez ilyet: Mit vegyek fel a halálomra?Végül előkapott egy fekete csőfarmert és egy szűk,élénkrózsaszín pólót,rá egy fekete,apró és divatos bőrdzsekit.Kifésülte loboncos haját (ami már tényleg fele szőke,fele fekete volt) és kivasalta a göndör fürtöket.Nem tudta,miért öltözik ilyen csinosan,olyan ruhába,amit a plázába venne fel mondjuk shoppingolni,és miért sminkeli magát a szokásos emósra,miért festi vissza feketére a körmét és miért vasalja ki a haját.Elvégre mehetne fehérneműben,smink nélkül,göndör,kócos hajjal és rossz lehelettel,elvégre senki sem fogja nézni.Csak megölik,semmi több.Ekkor kissé megremegett a szíve.Tényleg csak így lesz?Mi van,ha előtte…bántják?És vajon mi lesz?Leszúrják,lelövik,megfojtják,esetleg kitekerik a nyakát,vagy jó erősen fejbe vágják?Minden bizonnyal a lövés és a leszúrás lenne a legegyszerűbb és a legfájdalommentesebb.mert a nyakkitekeréssel és a megfojtással…hát,volt némi fenntartása.Persze,ha valakit megkérdezel,hogy hogy akar meghalni,nyilván azt felelné,csendben,természetes halállal,éjjel az ágyban,miután midnenkinek jóéjszakát kívánt,mielőtt lefeküdt aludni.De Blair-nek nem volt ilyen lehetősége.A természetes halált akár át is satírozhatta az agyában,mert nem ez várt rá.Ma meg fogják ölni.Fura volt kimondania,még gondolatban.Miután elkészült és a tükörbe nézett és megbizonyosodott róla,hogy nem normális (ki a franc öltözik ki és sminkel arra,hogy meghaljon?!) a naptárjára pillantott.A mai dátumnál ott díszelgett a kissé irónikus felirat: ma meghalok.Ha valaki látta volna,valószínűleh röhögőgörcsben tört volna ki.Csak hogy ez most komoly volt.Véresen komoly.Blair felírta magának,hogy el ne felejtsen elmenni,de hát ki olyan gyogyós,hogy elfelejti,melyik nap ölik meg.És ezek a hülye gondolatok…ha lennének gondolatolvasók,a az Alkonyat Edward-ja kilépne a könyből,szintén nevetne azt látva,ami a fejében zajlik.Nem vitt magával semmit,kivéve azt a képet Peter-ről,amit ő küldött neki az egyik levéllel.Ahogy a képre pillantott,a szívébe iszonyatos fájdalom mart,de valamiféle bátorsággal is tele lett.Olyan bátorsággal,ami ahhoz kellett,amire ő készült.Úgy érezte,Peter vele van és végig fogja majd a kezét…Újult erővel lépett ki az ajtón és száguldott le a lépcsőn,zsebébe gyűrve a képet.Elindult a halál felé..

Normál tempóban caplatott véigig az egyre sötétedő utcán.Más a helyében minél lassabban ment volna,hosszabbította volna az életét.De ő átlagosan sietett végig a betonbúton,mint aki munkahelyre vagy iskolai rendezvényre siet.Furcsa ohamosan sötét volt arra gondolnia,hogy most megy a halálba.Még csak nem is remegett,nem volt kétségbeesve,semmi.Bátran,felszegett fejjel lépkdett,cipője cuppogott kissé a pocsojától,amibe belelépett.Rohamosan sötétedett,már sélhomály uralkodott.Sietősre fogta és már szinte futott az óratorony felé.Hamarosan meg is pillantotta.Néhány szerelmes pár csókolózott,meg pár ember mászkált néha,de nem volt tömeg,mint máskor.Valami megnyitó volt valahol,és szinte az összes erre felé lakó ember elment megnézni.Nem tudta,hova kéne mennie.A torony aljában senki sem várakozott.Nem látta sem Claudia-t,sem Taylor-t.Megmarkolta a zsebében rajlő fényképet,amitől újra bátorság öntötte el.Magabiztosan megindult az óra felé.Senki nem nézett r,nem állították meg,nem akadályozták meg,hogy egyenesen a halál karmaiba rohanjon.Aztán a torony mellett,mintha Taylor sziluettjét látta volna kirajzolódni.A félhomályból lassan teljes sötétség lett,a hold ezüstösen világított,már amikor pár percre előbukkant az esőfelhők közülAz alak intett neki,hogy kövesse,aztán altűnt.Blair szíve valamivel erősebben kezdett dörömbölni,úgyhogy kezével megint Peter fotóját kereste.Közben elindult arra,merre a férfi eltűnt.Miután a Big Ben másik oldalára került,láthatta a távolban várakozó férfit,ak mellett mintha egy lány állt volna…talán Claudia…Ahol várakozott,nem volt senki.Sötétség volt,épp hogy csak a körvonalak kirajzolódtak.A lámpák,mintha mind kiégtek volna azon a bizonyos utcán,ahol majd utoléri a vég..Talán épp Taylor zárlatosította őket és épp azért,hogy ne figyeljenek fel rájuk.Közel volt a halálhoz.Szinte érezte a kaszás leheletét a tarkóján.Elindult feléjük.Ahogy egyre közelebb ért,jobban ki tudta venni a rá várók arcát.Taylor és Claudia.Hát persze.Barátnője arca hamuszínű,vörös haja rendezetlen és csapzott,még mindig ugyan az a ruha van rajta,mint aznap,mikor eltűnt.Egész testében remegett,a szemében félelem.Taylor arcán önelégült,félelmetes mosoly,amitől Blair-t kirázta a hideg.Végül odaért.

-Blair…-nyögta barátnője,a hangja elcsuklott.Taylor ellökte magátók a lányt és ráparancsolt,hogy ne mozduljon.Barátnője rettegve csúszott kicsivel hátrébb,aztán nem mozdult.A hold előbukott a felhők mögül,sápadt fénye megvilágította az arcát.Kék és lila foltok tarkították.Blair-nek ökölbe szorult a keze.Hát bántotta…Midnen félelem nélkül nézett gyilkosa szemébe.

-Itt vagyok.Elengedheted.-Taylor gúnyosan felnevetett,elég hangosan ahhoz,hogy Claudia is hallja,de ahhoz meg elég halkan,hogy a torony alatt sétálgató emberek meg se neszeljék,hogy van egy gyilkos a sötétben…

-Bolond vagy te.Nem is tudod,miért akarlak megölni…-nevetett újra.

-Hallottam már kéjgyilkosokról.-Blair még mindig nem félt,várta,hogy történjen valami.

-Oh,és ha azt mondom,van okom megölni téged?Akkor mit lépsz?-Blair elképedt.

-Mi okod lene?Nem is ismerlek.

-Rám maradt a feladat…

-Tessék?-nem tudta felfogni,hogy itt egyeleg a gyilkosával,miközben meghalni jött ide.

-Brash..ismerős,nem?-Blair-nek elszorult a torka.Vajon mit tud ő Emily-ékről?Talán őket is elkapta?Talán már meg is ölte őket?Taylor észervette az arcán átsuhanó döbbent rémületet és büszkén elmosolyodott,látva,hogy elérte a kívánt hatást.

-Gondolom hallottál a bátyjukról.George Brash.Jó barátom volt.

-Volt?

-Nem halt meg,de…nem áll neki fényesen.Börtönben van.

-De miért?

-Rájöttek,hogy gyilkosságot tervez ellened.Két éve van bezárva.

-Ellenem?Emily bátyja?-semmit sem értett.

-Igen.Szerette Kayla-t és úgy gondolta,a halálát az okozta,hogy az expasija nem szerette végig.Mert téged szeretett.És ebbe a fájdalomba belehalt.Évekig tervezte a nagy találkozót veled,mikor megölhet.De rajtakapták.Így rám hagyta a feladatot.Azt mondta,mire kiengedik,látni akarja a sírodat a temetőben.És it vagyok.Mindjárt teljesítem a kérését…meghalsz.

-És Claudia?-már megint ez a Brash ügy.Hát ekkora gond volt az,hogy Peter a barátja volt?Hogy a szerelmük kölcsönös volt?Miért kell megbosszulni a semmit?Kayla bátyja hol volt,amikor a húgát koporsóba tették?Hogy ejtsék a témát,tehát Claudia-ra terelte a szót.

-Sokat segített nekem.

-Blair,hidd el,én nem akartam…de vert…-nézett rá Claudia könnyes szemekkel.

-Nem baj.-felelte ő a betonnak,majd újra Taylor-ra nézett.Várta a halált.Várta,hogy végre minden elsötétedjen.A fiú ekkor az övéből kis zsebkést húzott elő.Blair nagyot nézett.Ezzel akarja megölni?Taylor elkapta a pillantását.

-Hidd el,megoldom.-mormogta. –Utolsó kívánság?

-Van.-hunyta le a szemét.Hívd fel Peter Lawson-t és kérdezd meg,most épp mit csinál…

-Ennyi?-gyilkosa gúnyosan mosolygott.-Hiányzik a vőlegényke?-most Claudia nézett nagyot.Blair-re pillantott.

-Vőlegény?-ő nem felelt,szemeit továbbra is csukva tartotta.

-Ni csak!Még a száma is megvan…ez itt kayla mobilja volt,látod?-de ő még mindig nem nyitotta kis a szemeit,nem is válaszolt. –Nem töröltem róla le egyetlen számot sem,miután meghalt.Se én,se a bátyja.Peter…Lawson?-bólintott.-Meg is van.Kicsöng.-most már felcsapta hosszú pillájú kék szemeit és megbabonázva meredt a telefonra,amit Taylor most kihangosított,majd a füléhez emelt.

-Peter Lawson.

-Hát kitörölted a pici Kayla számát?-duruzsolta Taylor a kagylóba.A vonal túlsó végén mintha megfagyott volna a csönd.

-Kivel beszélek?-kérdezte vőlegénye fojtott hangon.Őneki elszorult a torka,könnyek csípték a szemét,a szíve nagyon elkezdett fájni,ahogy Peter-t hangját hallgatta…

-Mit csinálsz most?Semmit nem kell tenned,csak azt mondd meg,hogy mit csinálsz most.

-Miért?-Peter még mindig gyanakodott.

-Mond!-a parancsoló hangnemtől vőlegénye megjuhászkodott.

-Randin vagyok a barátnőmmel.-felelte tettetett nyugodsággal.Blair szíve összeszorult,de nem engedte,hogy előtörjenek a könnyek.De mit is várt?Ő is Riley-val járt…egy ideig.De úgy látszik,Peter tényleg elfelejtette.Véglegesen.A szíve még utolsó dobbanásiban és képes volt fájni,nem tekintettel lÉve arra,hogy mindjárt úgy is meg fog állni.Taylor kinyomta a telefont és zsebre vágta.

-Elfelejtett a fiúcska…nem kellesz neki…hát,ez nem happy end..-csóválta a fejét száját csucsorítva.

-Ölj meg!-most már kívánta a halált.Szinte könyörgött,hangja elcsuklott a visszafojtott zokogástól.Lehunyta a szemeit.Taylor közelebb lépett hozzá.

-Viszlát Blair Annarose Butfly…-suttogta érzelemmentesen.Már épp szúrni készült,mikor valaki teljes erejéből rávetette magát.

-Ne!!!-odította a hang-Riley hangja. –Blair,fuss!-de ő nem mozdult.Taylor üvöltött,hogy elbaltázta a tervét.De tett még egy kisérletet.Elhajított a kést,éllel Blair felé.Érezte Claudia hideg ujjait,amint csuklója köré fonódnak és megpróbálják elrontani.Sikerült is,de nem teljesen.A kés célt tévesztett,szíve helyett hasha oldalába,valahová a derekába fúródott.Mintha minden megállt volna,a világ is megszűnt volna forogni.Riley elengedte Taylor-t.,Claudia a csuklóját.Dermedten figyelték őt.Még állt,de fájdalmat érzett a derekánál,ami egyre elviselhetetlenebb lett és szétterjedt az egész testében,végül a szívét is elérve…Riley-ra nézett,majd Claudia-ra.Meg akart szólalni,de nem tudott.

-Szeretlek titeket.-formálta ajkaival a szavakat,aztán lehunyta a szemeit.Még állt pár másodpercig,aztán a lábai mintha kiestek volna alóla,a szívét és a testét is elöntötte a fájdalom,de nem tudott sikítani,elterült a földön és nem látott vagy érzett semmit…