♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

Reggel van.Riley bénultan feküdt az ágyában,mintha el sem hinné a tegnap történteket.Megcsókolta Blair-t….és Blair is megcsókolta őt.És ma iskola van és ott lesz Blair is.És most mi lesz?Akkor most járnak?Fogalma sem volt…

Blair egy hosszú ujjú fekete blúzban,fekete,térdnél fakított csőfarmerben és egyfekete,rózsaszín cipőfűzős bakancsban hagyta el a házát.Egy hét után végre egyszer figyelt rá,hogy normálisan,csinosan,de emósan nézzen ki.Fülében nagy,rózsaszín karikák,haja hátrafogva.Csinos,testhezálló blúzán most még egy fekete,csuklyás pulcsi is volt,a csuklya a fején…Két kezét zsebre vágta,fülében füllhallgató.Avril-t bömböltetett.Azt tudta,hogy nem szerelmes Riley-ba.De a fiú tetszett neki.És az a csók…be kellett ismernie,nagyon jól esett neki.És jó még jó is volt,pedig azt hitte,ő csak Peter csókjának tud örülni….Meg Emily is azt mondta,próbálja meg elfelejteni vőlegényét és próbáljon szerelmesnek lenni valaki másba.Hát,ez azért még nem sikerült,de remélte,hogy összejön.Ez volt az első nap,hogy szinte még nem is gondolt Peter-re.Talán ezért is nem sírva kelt és sírva ment azn utcán,talán ezért is volt rajza megint smink és körömlakk és talán ezért nem depis számokat hallgatott.Új vágások sem voltak,a régebbiek meg kezdtek lassan begyógyulni.És mi lesz most?Mit mond majd Riley-nak?és ő neki?Akkor most járnak?Vagy nem?És mi van ha igen?Valójában fogalma sem voltt,hogy állnak a dolgok Riley-val akpcsolatban…Mert a búcsúcsók után Riley csak bámult rá,aztán elment.Csak úgy elment,minden szó nélkül.Ő pedig a kezét tördelve ácsorgott a szobában még egy darabig,aztán (mióta hazajött,először) megnézte az e-mail-jeit.Emily is írt neki,kérdezte,hogy van,mi van most vele,van e valami fejlemény…Ő csak azt írta vissza,hogy „hát,volt egy csók”.Viszont a furcsa hívás is megismétlődött.Megint ismeretlen.Felvette,de nem szólt bele senki.Egy darabig még szólongatta a valakit,aki csöndben ült a vonal végén,aztán kinyomta.A száma rejtett volt,így nem tudta visszahívni,hogy kiderítse,ki is az.Lehet,hogy egy ismerőse,csak kiütötte a számát.Nem valószínű.Közben már Barney is írt neki facebook-on,hogy megvan a jelszó (hál’ Istennek a régi,ugyanis Emily hallgatott rá és megváltoztatta).Ő megköszönte,aztán kitörölte az üzenetet.A régi jelszót még csak ki sem próbálta.Amúgy,liampayne volt,nem valami bonyolult,de aki érti,annak sokat mond.Tehát Emily sem felejtette el azt a szerelmet…de neki nagyon is jól kezd alkulni az új élete.A társkeresőn többen is ráírtak,az egyik fiúval hamarosan személyesen is találkozik majd.Mázlista.Ha ilyen könnyen mennének a dolgok…de neki még friss volt a seb,Emily-nek évekkel ezelőtti.Talán az övé is begyógyul majd egyszer..valamikor…vagy semmikor.Közben az iskolához ért.Körülkémlelt,nincs-e Riley a közelben,aztán befutott az épületbe.Mindenki megbámulta.Rácsodálkoztak,hogy valami visszatért abból a Blair-ből,akit ismertek.Valami.De nem minden,közel sem minden.Mert a ruha,frizura és smink kívül voltak,de belül egyáltalán nem volt a régi.A szíve összetörve,a lelke csak egy roncs,az agyában kavargó gondolatok pedig…hát,no comment.A tornaórákat meg persze,mindet ellógta sérülései miatt,mert ugyebár nem lett volna tanácsos megjelennie egy dresszeben,miközben (ha a karját fedi is a hosszú ujj) a combján és térdhajlatán vágások éktelenkednek.Az 134-es terem előtt megtorpant.Kifújta a levekőt,mosolyra kényszerítette az ajkait és elhatározta:most midnenki egy eddig ismeretlen Blair-t fog látni.Elvégre,ki kell próbálni,milyen érzés átlag diákként belépni egy osztályterembe…bár érezte,most csinálja ezt először és utoljára.Belépett.

-Sziasztok!-integetett bárgyú mosollyal.Minden szem rászegeződött.Társai hitetlenkedő pillantásokat vetettek rá,összenéztek,csodálkozva bámultak Blair-re,mintha még soha életükben nem látták volna.Ő ideges mosollyal a helyére sietett és lehuppant.Na,ez kínos volt.Az ajtóban Riley magas,izmos alakja tűnt fel az ajtóban.Blair-nek elszorult a torka,a szíve hevesen dobogni kezdett.Lesütötte a szemét,és úgy tett,mintha nagyon lefoglalná a padba belekarcolt „söörhaab foreveer” felirat.Hallotta,hogy a mellette lévő szék megnyikordul,de még mindig nem nézett fel.Elpirult,és tovább vizslatta a padot.Riley megköszörülte a torkát.

-Akkor most…mi van?-most már Blair is felemelte a fejét.

-Szeretsz?-kérdezte és próbált természetesnek tűnni,de a hangja kissé remegett.

-Igen…-Riley idegesen gyűrögette a pólóját.

-Akkor…-és megcsókolta.Minden szem rájuk szegeződött.Mindenkinek leesett az álla.

-Most meg mit bámultok?Nem láttatok még ilyet?-kérdezte Blair fennhangon,de ezzel csak még jobban magára vonta a figyelmet.Még sosem köszönt a terembe lépve…sosem csókolózott senkivel,nem hogy a suli egyik legnépszerűnn srácával és még soha nem beszélt hangosan.Legalábbis az iskolában nem.Végül Riley is feltette ugyan ezt a kérdést,kissé emeltebb hangon,mire a lányok szégyenlősen lesütötték a szemüket,a fiúk pedig matatni kezdtek valamivel.

-Szóval…akkor most járunk?-kérdezte Riley kissé félénken.

-Nagyon úgy tűnik.-válaszolta Blair.Még ő maga sem volt biztos ebben a kijelentésében.De Riley láthatólag megnyugodott és tökre felvidult.Nem hitte volna,hogy ez valaha is összejöhet neki.Blair se gondolta volna,hogy hamarosan összejön valakivel,aki nem Peter.Nem tudta,hogy,s mint alakulnak majd a dolgok,összejön ez Riley-val,vagy nem,de nagyon bízott benne…Ez volt az első nap,hogy sírás és újabb sérülések nélkül ment haza,az oldalán a folyamatosan dumáló Riley-val-a pasijával.Még kimondania is fura volt.Elvégre még mindig volt egy vőlegénye valahol Amerikában,aki bár elhagyta,még mindig a vőlegénye volt.És ez megcsalásnak minősült.De hát Peter hagyta el őt…és ez volt az utlosó lehetősége,hogy felejtsen.Ha most,egy másik fiúval,aki tetszik neki és aki a heverja,nem sikerül kivernie a fejéből Peter-t,akkor semmivel.És akkor csak a nyomorúság vár rá.Egész életében sírhat,merenghet a múlton,kínozhatja magát és ücsöröghet magányosan az ablakpárkányban az utcán sétáló szerelmes párokat figyelve.Nem nagy jövő,és nem jó jövő.De talán Riley még mindent meglehet…erősen kapaszkodott a felejtés utolsó lehetőségbe: Riley-ba.A lakása előtt barátja tétován meállt és esetlenül széttárta karjait.Blair megölelte és hagyta,hogy megcsókolja.Sután intett,aztán eltűnt az ajtó mögött.Egyenesen a szobájába ment és felkuporodott az ablakpárkányba.Nézte,ahogy Riley zsebre tett kézzel végigmegy az utcán,néha visszanéz.Figyelte a többi letolt gatyás,baseball sapkás srácot,akik az apró,platinaszőke,kacsaszájú lányokkal hetyegtek az utcán.Pfuj….manapság már minden temészetellenes.És különben is,ki kíváncsi a fiúk alsógatyájára?Hát ő nem,az biztos.És ezek a lányok…azt hiszik,a nagy fenék és kacsaszáj a divat,na meg felkontyozzák azt a pár szál kiritkított hajukat és menőnek hiszik magukat.És érdekes módon mégis ezek a libák a legnépszerűbben.Minden fiú ezekel akarja megkapni,még az okosakat és a normálisakat is képesen elcsábítani.A barátjaik meg általában lúzerek…de hát ő meg mit akar?Ő is egy lúzer…és ő is festeti a haját,ha nem is ritkítatta ki…De ez nem ő volt.Sehogyan sem érezte jól magát.Leült a gép elé és megynyitotta az e-mail-jeit.Emily visszaírt:

Csók?!Jujj,hál’Istennek!Szurkolok nektek!!Ki a szerencsés?Én meg találkoztam azzal a társkeresős sráccal.Elég helyes és hasonlít Liam-ra!!!És azt mondta,szeret.Persze,talán kicsit korai,de régóta levelezünk és szinte mindent tudunk egymástól!Randira hívott!Vasárnap este étterembe megyünk..már úgy várom!Remélem összejön,mert nekem is tetszik a srác. 

Xoxo

Gyorsan választ gépelt.Megírta,hogy Riley-val jött össze,és hogy már járnak,sok szerencsét kívánt Emily-nek és a srácnak,a végére nyomott egy xx-et aztán lezárta a gépet.Visszaült az ablakba.Próbált Riley-ra gondolni.Elvégre,ezt csinálják a csajok.Folyton a pasijukról áradoznak,otthon ábrándos képpel karcolják az ajtóra a fiú nevének kezdőbetűjét,és csak a nagy ő-re gondolnak.Ő is megpróbált tehát rá gondolni,de nem ment.Az agya akaratlanul is Peter felé terelte a gondolatait.Vajon most mit csinál?Hol van?Talán már el is felejtette?És megint sírt…könnyei csendben folyatk végig az arcán,elmosva a szemfestéket.Sután letörölte őket és a térdét bámulta,pedig senki sem látta az előbbi jelenetet.Azt hitte,többet nem sír majd Peter-ért,Riley kárpótolja,de nem így volt.Bár Riley nagyon is tetszett neki,egyszerűen nem bírt rá úgy nézni.Még mindig csak a haverjának tekintette,a megmentőjének,aki egyszer régen a barátja lett és felvidította,kicsit kirángatta a magányból.De nem mondthattael neki….esélyt kellett adnia ennek a szerelemnek,erősnek kellett lennie,és nem sírni többet a vőlegénye után.Megcsörrent a telefonja.Ő meg se rezdült.Ugyan abban a pózban maradt,felhúzott térdekkel az ablakpárkányban és bámult le a semmibe.De a hívó nagyon kitartó volt és nem nyomta ki.Blair kelletlenül feltápászkodott és a mobiljáért nyúlt.Már megint ismeretlen…

-Haló.-csönd.Ez nem lehet igaz.Ez valami zaklató lesz.. –Figyelj,bocs,nem t’om,hogy ki vagy,szóval légyszíves ne zaklassál!Köszönöm szépen.Ki vagy te?Lennél szíves beleszólni a kagylóba?-csönd.Ellenőrizte,nem nyomták e ki,de nem,még hívásban volt.-Feljelentelek!A rendőrségen könnyen kinyomozzák,ki vagy te!-fenyegetőzött.Csönd.Erőteljesen kinyomta.Ujját szinte belepréseltea piros gomba,ami bár nem volt ugyan az,mintha a falnak vágta volna a telefonját,de ez is megtette.Kiment a fürdőbe és lecsutakolta a sminkjét.Levetkőzött és felvett egy régi,bő,elkopott pólót,ami az édesapjáé volt régen,csak ő emlékként magával hurcolta a költözésekor.Az édesanyjától egy szép blúzt hozott,a húgának egy lovat ábrázoló rajzát.Nagyon hiányoztak neki….de nem néznék jó szemmel,hogy így megváltozott,hogy emós lett…nagyon nem tetszene nekik.És ő nem akart nekik a másságával fájdalmat és csalódottságot okozni,ezért inkább elhanyagolta őket.Mióta elköltözött,nem is látták,az ünnepekre sem ment haza.Még karácsonyra sem.Szentestén ott kuporgott az ágyán,körülötte a felbontott ajándékok.A nagyszüleié,a húgáé,az apjé ésaz anyjáé.Mind egy-egy apróság,de ő nagyon örült nekik.

Már március volt. Kellemes volt az idő,bár néha a záporok bezavartak,de a nap zömében sütött.Az év a végéhez közeledett.Mennyi minden megváltozott!Midnen más volt,mint év elején…Az év elején még csak egy 16 éves lány volt,aki bár magányos volt,de tűrte,amit a sors neki szánt.Várta Peter-t,és az emlékein kívül nem voltak barátai,kivéve Claudia-t,aki olyan barát-féle volt.Féle.Mert a lánynak mondhatott bármit,végig hallgatta és néha megmosolyogtatta egy-egy megjegyzésével.De valójában semmit sem tudott róla.Egy emós csajnak ismerte,akinek csupán ilyen a természete: néha kissé bunkó,magába zárkózott,szinte soha nem nevet,és aki mindig is ilyen volt.Tanult,nem is állt olyan rosszul,kivéve fizikából és matekból.Nem ismerte se Riley-t,se Mathilda-t,és fogalma sem volt róla,hogy volt egyszer egy Kayla Brash,aki Peter után epekedett halála napjáig.Nem sejtette,hogy egy rakás olvasatlan levél várja,amiket szerelme küldött és azt sem,hogy hamarosan meghal a remény,és az élete összeomlik.Most meg….most meg itt ül,tele sebekkel,sápadtan,és már megint sír…egy érzelmi roncs,semmi több.Van egy barátja,aki történetesen Riley Spears,a suli egyik legnépszerűbb sráca,és az iskolában mindenki ismeri a nevét.Van valahol Amerikában egy bizonyos Emily Brash és Rachel Weber,aki talán épp az e-mail-jeit olvassák és van valahol itt,Londonba egy sír,ami alatt Peter hajdani barátnője nyugszik.Hogy változhatott meg ennyire az élete,csupán pár hónap alatt?Mindjárt vége az évnek….és nem hitte,hogy valaha is ilyet mond: de perpillanat rosszabbul volt,mint mikor Peter kijelentette,hogy „Holnap indul a gép Amerikába”.Nem tudta,mit kezdjen magával.Végül a mobiljáért nyúlt és Riley-t tárcsázta.Elvégre,már a barátja,nem?

-Haló?-szólt bele a kagylóba egy kissé fáradt,lihegő hang.

-Öhm..bocs,zavarlak?-kérdezte Blair,majd összepréselte ajkait.Remek….tuti,hogy megzavarta.

-Nem,csak edzésen vagyok.Mi az?

-Ja,csak…unatkoztam.-most meg miért viselkedik ilyen elveszetten?Eddig mindig fesztelenül tudtak beszélgetni Riley-val,mindig volt közös témájuk.Mert ők voltak a „kirárólag csak barátok” páros.De most már ők a „kizárólag csak barátok voltak aztán egyszer csak egy pár lettek”,és ez még elég szokatlan volt neki…

-Akarod,hogy ellógjak?-kérdezte barátja aggodalmosan,mivel már jó ideje nem szólt a telefonba.

-Nem,nem,dehogy…nem is zavarlak…szóval,akkor..szia…

-Szia..-Riley hangja furcsán csengett.Eltartotta magától a mobilt és kinyomta.Hát persze,ő is észrevette,hogy „meggagyisodott” (már ha van ilyen szó).Bénább lett.De most komolyan,miért is rágódik ezen?Ő még mindig az Blair Butfly-aki eddig volt.”Kivéve,hogy időközben Peter elhagyta,összejött Riley-val,a suli legmenőbb pasijával,sőt,utóbbi cselekedete végett már népszerűvé is vált!!!”-súgta egy hang a fejében,de ő elhessegette az ehhez hasonló gondolatokat.A legjobb lesz,ha most szépen lefekszik,eltévézget,aztán majd csak elalszik valamikor…Nem változott semmi,kivéve,hogy Riley most már több,mint barát.Még gondolatban kimondania is fura volt.Riley a barátja.A barátja.A pasija,a szerelme,a párja,a társa,a másik fele…uff.Ezek már régóta ismretlen szavak voltak a számára.Elszokott attól,hogy kapcsolatban legyen,pedig jobban meggondolva,egész életében kapcsolatban volt,ugyanis végig Peter menyasszonya volt.És még most is az.Bekapcsolta a TV-t.Unottan nyomkodta a távirányítót,aztán eltéveszthetetlen szövegelés és szinkronhang ütötte meg a fülét-a Simpson család.A készülék felé fordította a fejét,kiközben hasig magára húzta a takaróját.Elmosolyodott a fapojénok hallatán.Élvezte az ilyen műsorokat és ha nem lett volna ilyen pocsék hangulatban,talán még nevetni is tudott volna rajta.

Újabban mindenki úgy bámulja.Nem mehetett végig úgy folyosón,ebédlőn,udvaron,osztálytermen,hogy ne követték volna kíváncsi pillantások.Mindenki Riley-ról és róla beszélt.Mathilda persze folyton azt hajtogatta: futó kapcsolat,sokat veszekednek,nem illynek össze,Blair egy senki.De senki sem törődött a megjegyzéseivel.Eddig persze ő és a barátnői voltak azok,akik kavartak a végzősökkel és a népszerű pasikkal,ők voltak a „híresek”,mindenki felnézett rájuk.De most fordult a kocka,és akármilyen furcsa,Blair Annarose Butfly,a nemrég még emós lúzer,senki vette át a helyét.Pedig nem változtatott se a stílusán,se a külsején,max egy kicsit lefogyott és lesápadt,de azt se önszántából.Rily boldog volt a kapcsolattól.Fülig szerelmes volt Blair-be,és nem törődött Mathilda felháborodott pillantásaival,mikor a lányt az ebédlő közepén csókolta meg.Blair,akárhányszor megbámulták,késztetést érzett,hogy megforduljon és feltegye a kérdést: nincs nálam valami jobb bámulni való?De mindig leállította magát.Nem szabadott ezt tennie és különben is: változtatna valamin,ha megtanné?Nem.Az iskolában három rangcsoport van: a nem jó értelemben népszerűek,a jó értelemben népszerűek és a lúzerek.Ennyi.És hát ő hiába csúszna át a „rossz értelemben népszerűek” csoportba,attól még népszerű lenne és ugyan úgy megbámulnák,csak a pillantásukban nem az irigység,tisztelet,csodálat és kíváncsiság,hanem rosszallás,elhúzódás és talán egy kis félelem lenne.Akkor már inkább a „jó értelemben népszerű” csoportot választotta.