♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

Peter karjaiban volt.És végtelenül boldog volt.Felnézett szerelme napbarnította arcára,bele a két,halványzöld szempárba,ami csodálattal meredt rá.Együtt futottak keresztül a mezőn,a haja lobogott utána,de nem szőke és göndör volt,mint a múltban,mikor Peter-rel volt,hanem fekete.Hosszú s fekete,és a nagy,emós frufru-ját is érezte a homlokán.Hallotta a saját nevetését,majd Peter-ét.A pöttyös ruha volt rajta,mint kiskorában,csak nagyobb méretben ugyebár.Mezítláb volt,körmei feketék,az ég szinte színtelen.Közel s távol minden sötét és homályos,szinta feketefehét,csak ő és Peter színesek,nagyon élénk színesek…Mintha leradírozták volna a színeket a világról,és ők épp a radír elől menekülnének.De boldogok voltak,önfeledten,nagyon boldogot.Aztán ő elesett,és Peter hozzá futott.Fejjel lefelé látta szerelme arcát,mivel Peter hátulról hajolt fölé.Aztánb megcsókolta és az a csók olyan édes volt,mint még soha.Hirtelen stét felhők közeledtek,megdörrent az ég,kétszer egymás után,olyan ahngosan,hogy neki a fülére kellett tapasztania a kezét.Villámlott is.A színtelen,szürke égen átcikázó fényes villámok félelmetes látványt kellettek.Borzongató szél söpört végig a mező.Ők felültek,Blair Peter-be kapaszkodott és körülkémlelt.Az eső szakadni kezdett,de valamiért nemérezte a hideg esőcseppeket,amik a karjára hullottak.Kentaurok tűntek fel a mező szélén (igen,kentaurok) és nyilazni kezdtek rájuk.Blair megragadta Peter karját és futni kezdtek.Rettenetesen félt.Aztán érezte,ahogy egy nyíl szíven találha és hanyatt esik.Furcsa módon nem fájt,nem vérzett,nem érzett semmit.Peter fölé hajolt,és furcsa mós ő sem sírt.Sőt!Mosolygott.Halkan lecsukta két szemét,aztán Blair hallotta,ahogy továbbszald,hogy mentse az életét…és őt ott hagyja a halálban…vakon….még egy darabig hallotta a hangokat,aztán kürtöket és harsonákat hallott valahonnan a távolból…

Kicsapta a két szemét és felsikoltott.A szívéhez kapott,ahol a nyíl eltalálta,de szerencsére csak a csipke-trikóját tapintotta.Miért álmodik a szülinapján mindig valami hülyeséget?!A mellette álló rádióból valami kürtverseny szólt.Na,most már tudja,hogy nem a mennyből jöttek a hangok.És Peter sem volt sehol.Könnyek szöktek a szemébe,ahogy visszaidézte a lehetetlen álom elejét,azt a varázsos boldogságot…azt a csókot…Az ujján még mindig ott a jeggyűrű.18 éves lett.Felnőtt.Egy éve nem kommunikált senkivel,alig ment ki a házból,csak ha muszáj volt.Ezt az évet és magántanulóként folytatta.Egyedül Emily és Rachel volt azt,akikkel e-mail-ezett és Riley,akivel telefonon beszélt.Claudia is számtalanszor írt facebook-on,de ő sosem válaszolt rájuk.Barátnője időközbe „nyitott kapcsolaban lett,Barney Wington-nal”.Sokan gratuláltak nekik.Blair csak azt remélte,hogy Claudia viszi Barney-t jó útra,nem pedig fordítva.Teljesült barátnője legfőbb vágya: népszerű lett.Az üzenőfalján folyton a menő lányok bejegyzései villogtak,ő is posztolt,egyszer ennek,egyszer annak,egy csomó képet töltött fel,külömböző menő bulikról,sőt,Barney-vel jelölést kaptak az idei „suli legcukibb párja” címre.Most már az idei bálra készülődtek,Claudia így nem csak az ott megkapott (ha megynyerik) cuki pár cím miatt,hanem Barney és az ő egyéves évfordulója miatt is izgulhatott.Időközben Jack Bad és összejött valami kínai csajjal,aki persze rögtön igent mondott az utazásokra és akinek Barney ugyanazokat a a szavakat kantálta,mint hajdann Blair-nek.Emily viszont szakított a sráccal,és ez nagyon megviselte.De optimistán próbál tovább lépni és megtalálni az igazit.Legalábbis Blair-nem ezt mondta.Riley még mindig egyedülálló,tehát nem lépett túl rajta.Pedig Blair pont ezért nem találkozott vele egy éve.Egy éve….egy éve nem látott senkit az ismerősei közül,és senkit a családjából,mármint úgy élőben.Mert persze Riley is nyomta az új profilképeket és a kishúga is küldött képeket az otthon rendezett rajzkiállításáról,ahogy a művei előtt áll,de azért az mégsem volt az igazi.Az iskolában (legalábbis Riley szerint) Blair még mindig téma volt és mindenki arra vár,hogy visszajöjjön a suliba és kifaggathassák.De ő nem készült ilyen lépésre,se most,se később.Időközben sikerült visszanyernie a régi,tökéletes alakját és a vágások is felszívódtak (kivéve a csuklóján,amivel nem tudott leállni,ugyanis Peter hiánya még mindig elviselhetetlenül kínozta).

Külsőleg megint a régi volt,bár nem teljesen.A szemei még mindig vörösek és dagadtak voltak a sok sírástól,a haja pedig már úgy félig szőke,éphogy csak az alján feketéllik még a festék,göndör fürtökben is a válláig ér,ha kivasalná,pedig már a hónalja alá lógna.De nem vasalja ki.Semmit nem csinál.Egész nap ül otthon és sír,vagy régi fotókat nézeget.Most is ehhez készült.Levette azt a bizonyos fotóalbumot a polcról,amit midnen szülinapján megnéz.Átlapozta a vastag kötetet és (szokásához híven) a végén sírva csukta be.Kimászott az ágyból és felkapott egy tiszta melltartót és bugyit,meg egy régi,fehér inget egy csőfarmerrel.Gondolta,ha már szülinapja van,valami változatosat kéne csinálnia.Belebújt a fekete,már kissé elnyűrr converse-ébe,hátracopfozta a haját (ezt most mát könnyen meg tudta tenni,kivéve a már álláig érő frufruját,amit most a füle mögé tűrve hordott) és elindult a könyvesboltba.Remélte,hogy nem találkozik senki ismerőssel.Végigsietett az utcán.Csodálkozott,hogy az emeberek nem fordulnak meg utnána,és nem mondják,hogy „Láttátok?Az csaj volt a hajdani Blair Butfly,az,akinek összesen három élete volt,aztánn élet nélkül élt tovább….!”.De,hát nem mondták.Így hát nyugodtan szaladhatott a boltig.Már rég járt itt.Szűkebbre emlékezett,ehelyett hatalmag,tágas helyiség fogadta,rengeteg sok pollccal,kisasztallal,amik telis tele voltak könyvekkel,a gyerekkötetekből még a földre is jutott.Megkereste a neki való részleget és felnyalávolt öt könyvet,ami szimpatikus volt.Fizetett és már indult is haza,mielőtt valaki ismerős felfedezné és megszólítaná.Gyorsan szedte a lábáit,lakktalan körmeivel babrált,majd ujjaivel beletúrt göndör fürtjeibe.

Miután hazaért,első dolga volt megszabadulni a szűk,trendi nadrágtól és a koszos converse-től.Kiengedte haját és megrázta.Felvette az első könyvet a kupac tetejéről: Alison Noël,Lúzerek és bálkirálynők.Már a cím maga olyan volt,hogy felkeltette a lányok érdeklődését: elvégre az ő sulijában is ez volt a felosztás….Magához szórította a kötetet és a szobájában lévő ablak felé vette az irányt.Miután meggyőződött róla,hogy senki sem figyeli (nem csak azért,mert csupán egy fekete bugyi volt rajta,meg persze a fehér,könyékig feltűrt ujjú ing,hanem hogy ne kezdhessen el a szomszédok pletykálni,hogy látták Blair Butfly-t,aki teljesen megváltozott,és neki a teljesen megváltozott volt a két kulcsszó) felállt az ablakpárkányba és killibent az ablakon.Végigegyensúlyozott a külső párkányon (nem volt különösebb megeröltetés a számáról),majd átszökkent a következőre.Sietve haladt,nehogy az ablak tulajdonosa épp az ablakon nézegessen,aztán mikor az eseszcsatorna felfelé futó részéhez ért,belekapaszkodott és feltornászta magát a tetőre (ami a zömében jellemző lapos beton helyett itt cserepes volt és kissé lejtős).Egy-egy cserépen megtámasztva lábát,egyre följebb mászott,míg nem elérte a tető gerincét.Ott aztán leült,csípőjét a gerincben megtámasztva,kinyújtóztatta a lábait,aztán csaj a jobbot húzta fel,hogy kényelmesen tudta tartani a könyvet.Fellapozta és belemélyedt.Csak nyugodt környezetben tudott olvasni,és a ház teteje elég nyugodtan tűnt.Jól érezte ott magát,nem volt tériszonyan és már nem félt a haláltól: ez a két dolog a kezére játazott.Na meg az,hogy profi gerendás volt és kiváló egyensúlyérzékkel rendelkezett.Tetszett neki a kilátás,és az a gondolat,hogy alatta lakások vannak,amikben boldog emberek sürgölődnek-forgolódnak,kivéve perszet egyet,ami sötét volt és elhagyatott,és aminek lakosa éppen a háztetőn ücsörgött és olvasott.A szél kissé összeborzolta a haját,a nap kipirította az arcát.Így ment ez jó darabig.A könyv nagyon jónak bizonyult,Blair nem is tudta letenni.De aztán a vele szenben lévő panel lapos tetején egy kopasz férfi jelent meg hawaii mintás gatyában és fekete nepszemüvegben.

-Héjj,te ott!-kiabálta.Blair felkapta a fejét.

-Jó a bugyid!-nevetett a pasas,majd szétnyitotta a napozóágyat és rávetette magát.-Legalább jó a kilátás!-és szembe fordította magát a fülig vörösödő lánnyal.Blair behajtotta a lap sarkát,ahol épp tartott,aztán elindult lefelé.Idegesítette a tudat,hogy a szomszég ház tetejéről épp egy idegen hapsi bámulja (a bugyiát!!) és gáz megjegyzéseket tesz (a bugyijára!!).És zavarta,hogy megzavarták olvasás közben,mikor épp egy izgalmas résznél tartott.Bemászott az ablakán és feltűzte a haját.A franciágyra vetette magát és úgy folytatta az olvasást.A szobájában nem volt túl jó és élvezetes…a legjobban a szabadban szeretett lenni,főleg,ha sütött a nap,ugyanis az esőt nem nagyon bírta.A havat szerette,de az eső teljesen más volt.Csak hullik a víz,és számára semmi haszna,csak összevizezi a ruháját és nem tud tőle kimenni a házból.Számára ennyi volt az eső.Viszont a nap (ha nem is barnította,ugyanis mindig is feltűnően fehér bőrű volt,a napon csak leégett),de melegítette és feltöltötte d-vitaminnal.A hó meg számára a korcsolyázást jelentette,amit imádott,a friss levegőt (ami nem tudta miért,de a hóval együtt jött) na meg a hócsatákat az iskolaudvaron,amiket (ha utálta is a társaságot [elméletben]) szeretett.Számára a hó és a nap volt az,ami elhozta a boldogságot.Nem azért,mert februárban volr a születésnapja,vagy mert ilyenkor van szilveszter meg karácsony (ezek számára nem jelentettek díszítést,bulit,karácsonyfát,csini ruhát vagy ilyesmiket),csak mert szerette őket.Valami érthetetlen boldogság ragadta el akkor is,ha a nap melengette a bőrét,akkor is,ha a hópelyhek az orrára hullottak,aztán elolvadtak.Szerette a természetet és ez tény volt.Most meg minden figyelmét a könyvre szentelte,ami annyira rémisztően igaz volt,hogy akár true story is lehetett volna….és ebben a könyvben ő Rio Jones-t képviselné,aki lúzerből lett népszerű (de nem akrta ezt),aztán ugyan az lett,ami volt…