♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

Egy hét telt el a bál óta,de ő azóta ki sem mozdult a házból és alig-alig evett.Nem érezte magát jól a saját bőrében,megint elkezdődött az,ami a Peter-dolog után.Egész nap csak sírt,vagy eltűnt a fürdőben a szikével a kezében…Enni néha csak egy almát evett egy nap,valamikor csak egy felet…Nem nézett a tükörbe,nem érdekelte,hogy néz ki,elvégre senki sem látta,semmikor…

Már három hét telt el,mikor elfogyott otthon az összes müzli,alma és víz.Blair-nek muszáj volt kimennie a házból,ha csak nem akart éhenhalni.Belebújt egy bő,kék melegítőnadrágba és felvett egy hosszú,bő szürke pólót,cipőnem meg a fekete converse-t választotta,ugyan is nem nagyon volt más választása,hacsak nem akart rózsaszín cipőben,csizmában vagy topánban parádézni.Hátrafogta a haját,zsebre vágta a pénztárcáját és elindult a boltba.Az utcán mindenki megbámulta,rémült pillantásoakt vetettek rá,nem értette,miért,mikor nem is ismeri őket.De nem foglalkozott velük,csak sietett a közeli supermarket-be.

Nem vett sok mindent,csak rengeteg almát és pár tasak müzlit (ezekkel [remélte] még sokáig kitart).Végül karján a szatyorral épp hazafelé indult volna,valaki megszólította.A hang fájdalmasan ismerős volt és arra késztette,hogy megforduljon.Riley rohant felé,de mikor az arcát meglátta,rémülten hőkölt hátra.Végignézett Blair-en,a szeme elkerekedett és totál lesápadt.Úgy tűnt,mintha mondani készülne valamit,de végül inkább becsukta a száját.Eszébe jutott,hogy Blair kihasználta.Legalábbis őszerinte.És Blair-nek is eszébe jutott,hogy Riley azt hiszi,kihasználta.

-Riley..én nem használtalak ki.-a fiú félrenézett és konokul hallgatott.A szemében valami fájdalom féle csillant.-Csak kérlek,hallgass végig.Tetszettél nekem.Akkor tetszettél meg,mikor először találkoztunk.Elképesztő helyes voltál,meg minden….de volt egy vőlegényem.És…sajnálom,de nem tudom őt elfelejteni.Mert…szerelmes vagyok belé!-fakadt ki.

-És jártam veled,hogy neked örömöt szerezzek és hogy én is boldogabb legyek.Mert igen is,boldog voltam veled…de Peter-t szerettem.És úgy nem járhattam veled,ha közben folyton hazudok.Nem arról hazudtam,hogy tetszel nekem.És ha visszaemlékezel,sosem mondtam azt,hogy szeretlek.Csak arról hazudtam,hogy jól vagyok…meg hogy akarok a bálra menni…meg hogy elfelejtettem Peter-t….mindig ezt,ugyan ezt.Nem olyan nagy bűn ez,csak megóvtalak a fájdalomtól,mert fontos voltál nekem!

-Múltidő?-a fiú elkeseredett mosolyra húzta a száját és a lányra nézett.

-Nem,nem…félreértesz!Most is nagyon fontos vagy nekem!!De….nem tartozhatsz hozzám.Többet nem.Mert…az a régi életem volt.De most már esküszöm,nincs több reményem és életem,élő roncs vagyok,mint Kayla és lehet,hogy most hülyén hangzik,de igen,én leszek az első ember aki a szerelembe halt bele!-na,most befejezte a mondandóját.Elmondott mindent Riley-nak.Mindent,amit akart,ami a lelkét nyomta.A fiú most csodálkozva nézett rá.

-És most nem hazudsz?

-Nem.-és ebből a szóból csak úgy áradt az őszinteség.Riley sután megölelte a lányt,de ebozadt attól,amit érzett.

-Nézel manapság tükörbe?-kérdezte elhalóan.

-Három hete nem…-csóválta a fejét Blair és fanyarul elmosolyodott.

-Zuhanyzás előtt vizsgáld meg magad…-súgta lánynak.Ő csak ráemelte kék szemeit.

-Jó.-mondta.

-És..majd néha…

-…felhívhatsz.-fejezte be Blair.

-Úgylesz.-épp elfordult,indulni akart,de ekkor Riley könyörögni kezdett.

-Kérlek…gyere iskolába!Mindenki hiányol…

-Biztos hiányzom…nincs kit bámulniuk.-felelte gúnyosan Blair.

-Nekem hiányzol.És Claudia-nak is.Tényleg.És…mindenkinek fura,nem tudják,hová tűntél és várják,hogy újra gyere és elmondd az igazat.

-Arra várhatnak.

-De…-Riley nyilván még kitartóan folytatta volna a kérlelést,de Blair a szavába vágott.

-Nem megyek vissza többet az iskolába.Betelefonáltam és közöltem,hogy magántanuló leszek.Nektek is biztos mondják majd….most mennem kéne.-Riley fájdalmasan nézett rá és szemével tovább könyörgött,de volt barátnője elfordult,s háttal neki intett egyet,majd elindult.Riley sokáig nézett utána.Most meg ő vesztett el valamit.Vagy inkább valakit.

Blair amint hazaért,feltöltötte az almákkal a nagy gyümölcsös tálat és a kamrába rakta a müzliket.Levetkőzött és rászánta magát,hogy ahogy Riley-nak megígérte,megnézi magát.Tudta,hogy nem lesz szép látvány,de mikor megpillantotta saját magát,majdnem elájult.Ilyen rosszra nem volt felkészülve.Most már nem csodálta,miért bámulták úgy meg az emberek.Vékonyabb volt,sokkal vékonyabb,és mikor megfordult,a csigolyái átütötték a bőrét.Vállán is látszottak a csontok,a hasa már félelmetesen lapos volt,hogy az arcáról már ne is beszéljünk…Bőre hamuszínű,a vitaminhiánytól kissé sárgás,és mindenhol azok az élénkpiros,csúnya vágások…a szeme dagadt és véreres (mint mostanában mindig),alatta sötét karikák,a haja zsíros és tiszta kóc,a választékánál már kissé szőkült.Máskor mindig nedves,rózsaszín ajka most cserepes és halvány.Semmi kétség hozzá,a szerelembe is bele lehet betegedni,az élő példát maga előtt látta a tükörben.Azért olyan rossz még nem volt a helyzet,mint Kayla-nál,de vészesen közeledett ahhoz a kinézethez.És azért azt nem akarta.A baj csak az volt,hogy erre a betegségre nem volt orvosság.Ha orvoshoz menne,pszihiáterhez küldené és erőszakkal is belé tömné az ételt és az italt.Hát,olyat is ritkán lát az ember,hogy valaki hízlalja magát,de ha nem akart úgy meghalni,mint Kayla,szenvedve és nem akart ilyen csúnya lenni (sőt,egyre csúnyább) egészen a haláláig (bár nem látja senki) de híznia kellett.Nem tudta,mi segíthetne most rajta.Megint csörgött a telefon.Ő csak állt továbra is ledermedve a tükör előtt,vérbefagyva a látványtól.De a csörgés nem maradt abba.Sejtette,hogy megint az a zaklató lehet,ugyanis Riley csak a mobilszámát tudta és most a vezetékes csörgött.Kirohant a nappaliba és felvette a telefont.Még szép,hogy megint csönd.Elfúló hangon szólalt meg.

-Ha nő vagy,szólalj meg,ha férfi,lihegj.-az csak mostanában fordult meg a fejében,hogy ki kéne derríteni zaklatója nemét.Gyorsa lihegés hallatszott a túloldaltól,aztán újra csönd.Tehát férfi.Blair gondolkodás nélkül folytassa,csak hogy minél előbb lerázza a pasast.

-Ha nem tudnád,képzeld,van egy pasim és tök jól elvagyunk és erős,meg szívós,nem hülyéskedek!Most is itt van,szóval ha nem akar bajt,hagyjon békén!-a csönd,minta megfagyott volna a túloldalon.Az illető lélegzése sem hallatszott,csak a komor,ijesztő csend.Blair érezte,ő nyert.

-Bye.-mondta keményen és erőteljesen lecsapta a kagylót.Hátát a falnak vetette és lassan lerogyott a földre.Lenézett két kezére.A horzsolások már úgy-ahogy begyógyultak,de a csuklója rémisztően csontos és vékony volt.El tudta képzelni,hogy vajon hogy vesthetett a két fogpiszkáló-karja abban a bő pólóban.És Riley biztos a csontjai tapintásától riadt vissza,mikor megölelte.Édes Istenem!Nem volt elég egyszer szenvednie Peter miatt?!Most mégegyszer kell,plusz rosszul kell lennie,ahányszor a tükörbe néz,és még Riley is elrettent tőle?!Katasztrófa…a legjobb lenne,ha most rögtön halaná az égi harsonákat,és felröppenne az angyalok közé,ahol nem szenvedne többet….De nem ez történik,nagyon nem.Ki kellett találnia valami gyógymódot a bajára.Ennie kell….és nem összevagdosni a testét ,max a csuklóját,de azt sem tanácsos,a legjobb lenne távol tartania magát a szikétől.És innia is kéne…és elszigetelődni mindentől és mindenkitől…aztán később,egyszer csak meghalni,ha már nem maradt több ereje.