♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

Peter szíve belesajdult a gyönyörűségbe.Mert Blair az volt,egyszerűen káprázatos,mint aki egy festményből,egy igazi remekműből lépett volna ki.A napfény még aranylóbbnak mutatta hosszú,szőke haját ami futás közben körüllengte a derekát,szinte csak úgy röpködött körülötte,és még fényesebbnek a korallszínű szemfestéket.A bőre hófehérnek tűnt,mint valami vámpírnak,vagy csábító démonnak,gyönyörű angyalnak,ajka élénk rózsaszínű.Az a gyönyörű ruha,amit viselt…hát,az lélegzetelállító volt.Az egész lány úgy festett,mint maga a tökéletesség,mint egy természetfölötti,gyönyörű lény.Aztán megtorpant.A kettes számú….törvénytelen menyasszonya az oltárnál várta.

Blair kinyitotta a szemeit,amik aztán egyből megtalálták a rá várakozó Peter-t,aki most tétova pillantással megtorpant és hátranézett meredten bámuló menyasszonyára.

-Peter!-kiáltotta Blair és nem bírta visszatartani a könnyeit.Örült,hogy végül is nem tett spirált az alsó szempillákra. –Istenem,Peter!-a karjaibe vetette magát,de vőlegénye továbbra is merev maradt,és nem ölelte vissza.Hát persze…de végül is mit várt?A szerelme az oltárnál volt.

-Blair?Ez…ez egy álom?-tudakolta vőlegénye pislogva. –De te…te egy….

-Egy emó?-Peter zavarodottan bólintott. –Igen,az voltam,de…azért vagyok itt,hogy tiltakozzak.És hogy elmondjak neked valamit.-mondta,majd lesütötte a szemét és belevágott. –Peter.Miután azt mondtad,elhagysz,magamba zuhantam.Így ment ez egy éven keresztül.Lefogytam,nem törődtem magammal,se semmivel,csak a fájdalmamnak.Aztán idén,mikor a tükörbe néztem,régi önmagamat láttam,a szőke,vidám Blair Annarose Butfly-t.De mindennek semmi értelme sem volt abban a tudatban,hogy te nem szeretsz.És…csak azt szerettem volna mondani,hogy szeretlek.Nekem te vagy az élet,sőt,többet jelentesz nekem,mint a saját életem.Mint bármi.Nélküled nem tudok élni.És tudom,hogy nem szeretsz és hogy a következő pillanatban felbontod az eljegyzésünket,de azt akartam,hogy tudd: én vártam rád,miután elmentél és hogy én még mindig szeretlek.Szerettelek,szeretlek és szeretni foglak mindörökké…-huhh.Hát elmondta amit akart.

-Várj!-kapott a szón Peter. –Azt mondtad,van barátod.

-Hogy mi?

-Mikor felhívtalak,azt mondtad,szálljak le rólad,mert van arátod.És ismerlek én már annyira,hogy megtudjam állapítani,hazudsz vagy nem.És igazat mondtál.-mondta szerelme komolyan.

-De te engem nem is…-és akkor rádöbbent.Az ismeretlen hívások…aikre azt hitte,zaklató,rosszindulatú hívások…Peter volt az. –Istenem,te voltál az ismeretlen?Aki nem szólt bele?-csönd.Szinte hallani lehetett a szívdobogásukat.

-Igen,én voltam.Szóval ne hazudj a szemembe.Tudom,hogy van barátod.

-Ha tudni akarod….volt barátom.Egy évvel azután,hogy elhagytál,összejöttem Riley-val,de nem szerelemből,csupán azért,mert Emily Brash azt tanácsolta,és azt mondta,így tudok majd feledni.De nem tudtam.Szakítottam Riley-val és elmondtam neki,hogy ez nekünk nem fog menni soha,mert én még mindig téged szeretlek és szeretni is foglak.De tudom,hogy te…

-Jajj,Blair!Szerinted én miért hívtalak,mint ismeretlen?Hogy halljam a hangodat!Nem azt az emós lányt szerettem,aki eljött Washington-ba,ez igaz…de a te lelkedet,a te szívedet azt igen és még mindig abba a régi Blair Butfly-ba voltam szerelmes,aki…-végigsimított az arcán.-Aki most vagy.Mert ez avgy te.És én ezért a lányért epekedtem,mióta kénytelen voltam elhagyni téged.De mikor azt hittem,te végleg léptél,összejöttem Lily-vel-mutatott az oltárnál várakozó menyasszonyi díszbe öltözött lányra-és megkértem a kezét,hátha én is tudok felejteni,de én…mos hogy látlak…hogy tudom,él az a lány,létezik,akire annyi éven át vártam,akit az évek múlásával még mindig szerettem,aki számomra az igazi….

-Akkor te…-Blair felkapta a fejét és belenézett Peter zöld szemeibe.

-Szeretlek.-mondta ő.Mintha megfordult volna vele a világ.Lehetséges ez?Lehetséges ez?Lehetséges,hogy aki miatt három évet szenvedett,sírt…még mindig szereti?Vagy ez egy álom,nem is a valóság?De ha álom,akkor mindent szabad,nem?

-Szeretlek.-válaszolta.És átölelte.

-Még mindog nem hiszem el…-duruzsola Peter a fülébe,miközben haját simogatta.Ő hozásimult szerelméhez,aztán felnézett rá.Tökéletesebb és helyesebb volt,mint a látomásaiban,mint a legutóbbi találkozásukkor….minden volt.Elmélyültek egymás tekintetében.Nem az a Washington-i találkozás volt,amire annyi év óta vártak,hanem ez.Ez,ez a pillanat volt az,az a nagy találkozás.Nem az a fájdalmas utcai jelenet.Az tényleg nem ő volt.Ez volt ő,ahogy szőkén,göndöt hajjal,fodros ruhában,mint régen,itt kapaszkodott Peter karjába egy virágos mező közepén,a szél feléjük szállította a virágok illatát,meglengette a hajukat és a ruhájukat.Peter fehér ingben és fekete nadrágban,zakóban,lakkcipőben feszített,kiegészítve egy fehét csokornyakendővel.Illetek egymáshoz,mint két legó,mint két puzzle-darab.És most végre a puzzle összeállt.Nézték egymást,aztán Peter gyengéden a keze köző vette Blair arcát,mintha nem hinné el,hogy valóság az,amit lát és vigyázni akar,hogy az álom szerte ne foszoljon…majd megcsókolta.Ajkuk összeforrt,egymást szoros ölelésben tartották,mindez gyógyszer volt Blair minden elszenvedett fájdalmára.Szíve,ami eddig csak egy nagy,sebekkel elborított csonka valami volt,egyre gyógyult,míg végül az összes seb felszívódott,a vérzés elállt és kétszeresére nőtt a szeretettől.Megggyógyult,lelkileg.Meggyógyult és nem szenvedett tovább,minden fájdalma elpárolgott.Peter szerette és más nem is számított.

Az oltárnál várakozó menyasszony kiejtette csokrát a kezéből és tátott szájjal,dühös-meglepetten meredt az ölelkező párosra.

-Na de…Peter!PETER!!-a menyasszony anyja is megbotránkozva pattant fel a helyéről és Peter-re meresztette a szemét.Ő megfordult.

-Ha a pillantásával ölni tudna…-suttogta Blair-nek,mire az elmosolyodott.-Tévedés történt!-mondta hangpsabban,majd megfogta Blair kezét és az oltár felé vette az irányt.

-Milyen tévedés?-a menyasszony anyjának le lehetett olvasni az arcáról,hogy legszívesebben átszúrná Peter-t a puszta tekintetével.

-Atyám!-fordult Pet a paphoz.-A házasság így is úgy is érvénytelen lenne.-előhúzta öltönyzsebéből Blair jeggyűrűjének a pátját és az ujjáa húzta,majd felemelte Blair kezét is és felmutatta.-Mert ez a lány a törvényes menyasszonyom.-a „törvénytelen” menysszonyon látszott,hogy mindjárt elájul.

-Engem jegyeztél el!-rikácsolta.

-Igen,téged,de…érvénytelenül.Két hete,emlékszel?De őt…-nézett Blair-re.-Őt tizenöt éves koromban jegyeztem el,még évekkel ezelőtt.Aztán elhagytam…de nem bontottam fel az eljegyzésünket.Tehát….te nem is vagy menyasszony,mert két menyasszonyom nem lehet.Sajnálom,Lisa,de én őt szeretem és házasságba akartam menekülni az érzéseim elől,veled.De tudom,hogy te sem vagy szerelmes annyira belém,mint kéne.Tetszem neked és szereted,hogy sosem üres a zsebem,de….ma mindenki fölöslegesen jött ide,mert nem lesz semmilyen esküvő.Most nem és vele nem.De vele-szorította meg Blair kezét-vele lesz.-a menyasszony nem bírta tovább,elájult.Az édesapja az anyjába karolva akart Peter-re rontani,de ő felemelte a kezét. –Én nem szándékozom senkivel sem összeveszni,borítsunk fátylat az ügyre,jó?A lányuk is biztosan megtalálja majd az igazit,de az nem én vagyok.-bólintott komolyan Peter,de a szülők mgég mindig gyilkos pillantással méregették.Blair a menyasszonyra nézett.Most nézte meg csak jobban.Az ajka telt és ki van rúzsozva,orra kicsit pisze és pár szeplő ül rajta,fején súlyos,barna konty,bonyolult fonatokkal átszőve,arca keskeny.Csinos volt,a maga módján,de Peter-nek ő tetszett,Peter őt szerette,így a szívében nem amradt hely irigykedésre.

-Elsimítom az ügyet…-súgta Peter a fülébe,miközben tekintetét le nem vette a felháborodott szülőkről. –Aztán….holnap találkozzunk ugyan itt,ezen a mezőn.

-Rendben.-Pet megpuszilta a haját,ő pedig elindult visszafelé.Szívénem mintha két habos,fehér szárnya nőtt volna,úgy repesett a boldogságtól,szerelemtől,örömtől.Ez az ő napja volt….és végre megint minden jó volt,bár még ő maga sem fogta fel,mi történt vele…

Másap hamar ébredt.Nem tudta,valóság volt-e a tegnapi esemény,vagy álom.A biztonság kedvéért úgy gondolta,megint kimegy a mezőre.Peter azt mondta,ott találkoznak.Persze,lehet hogy mind ezt csak álmodta,de mi van,ha mégsem?És akkor pedig nem várakoztathatja meg Peter-t.A szekrénye elé állt és gondolkodóba esett.Mit vegyen fel?Valami olyat kellett,ami tetszik majd Peter-nek,azaz valamit a nemrég vásárolt ruhái közül.Pánznélküli,fehét,szürkés szegélyű blúz mellett döntött,ami mell alatt kissé kiszélesedik,nem feszes.Rózsaszín rózsacsokrok voltak rámintázva.Nagyon szép darab volt.Hozzá egy korallszínű rövid farmernadrágot é egy barna,ékköves szandált választott.Haját ugyan úgy csinálta meg,mint tegnap,úgy indult el.Nem vitt magával semmit,csak az érzéseit.Most nem volt rendőrellenőrzés és dugóból is kevesebb volt,így hamarabb odaért a mezőhöz.Szíve heves dobogásba kezdett,mikor a távolba Peter-t látta,aki egyre beljebb sétált a mezőben.Kezében tartotta farmerdzsekijét,alatta fehér,feltűrt ujjú inget viselt,ami félig ki volt gombolva,és egy kockás,térdig érő nadrágot,tornacipővel.Blair utánairamodott.A nap sütött,de még nem olyan melegen,csak délelőtt volt.Peter úgy a mező közepe felé megállt és törökülésben lehuppant a földre.Mikor észrevette Blair-t,arca felderült.A lány hamar utolérte és leült mellé.

-Szia.

-Szóval nem álom volt….-motyogta csukott szemmel,miközben Peter-hez hajolt,hogy megcsókolja.A fiú kisimította szerelme arcából a pár rövid,szöszi fürtöt,és szájuk összeért.Sokáig maradtak így,aztán Peter elhúzódott és Blair szemébe nézett.

-Szóval szeretsz.

-Szeretlek.-felelte szórakozottan Blair,egy virág szirmaival játszadozva.

-Akkor…meg kéne beszélni az esküvőt.-na,erre felkapta a fejét.

-Az esküvőt?-Peter bólintott. –Mostanában?

-Én a jövő szombatra gondoltam.Megbeszéltem anyámmal a tegnapi ügyet,mert ő ugyanúgy ki volt akadva,mint Lisa szülei…-felsóhajtott.-Mindketten beleegyeztek.Apu és anyu is.

-Hát…akkor én is beszélek a szüleimmel.

-Jó ötlet,bár ahogy édesanyámat ismerem,már tudják.

-Oh,azt hiszem,mire hazamegyek lesz egy nemfogadott hívások.-nevetett Blair,mire szerelme megint megcsókolta.

-Több mint valószínű.-mosolygott Pet.

-Azt gondoltam,az esküvő lehetne a Temse partján.Van a folyónak egy különösen szép része,úgy gondoltam,ott nagyon nyugodt és szép lenne a szertartás.

-Jó ötlet.Szóval te vagy a szervező?-vigyorgott Blair.

-Úgy tűnik.-emelte Peter égnek a szemét,majd mosolyogva megpaskolta a lány arcát. –Szóval,ez így megfelelne?

-Meg.

-Oké.Szóval…jövő szombaton a Temse partján…szerintem nem kéne szőnyeg.

-Szerintem se.Régi álmom mezítláb az oltárhoz menni,és azt nem szőnyegen szeretném.És…elrontaná a természetet.

-Jó.Akkor szőnyeg nélkül.

-De rózsakapu lehet!

-Csak is fehér rózsákból!

-Csak is.-összenevettek.

-A tegnapi székeket hasznosíthatnánk.

-A takarékoskodó menyasszony…-suttogta tréfásan Peter,mire Blair finoman a vállába bokszolt.

-Ezt rád bíznám,ha nem gond.Viszont annyi minden van,amit meg kéne beszélnünk!

-Csak még azt,hogy milyen ízű legyen a torta…három emelte,három íz…

-Fuu…ez legyen az életben a legnagyobb gondom.-fújtatott Blair.-Gesztenye,feketeerdő és joghurt.-mondta végül.

-Alap.-kacsintott szerelme. –És akkor még…

-…elég!-vágott a szavába Blair.-A marcipánt majd később.-mindketten felnevettek.

-Oké.Szóval?Mi volt veled,amíg én…nem voltam itt?

-El sem hiszed.Lemaradtál a majdnem-halálomról.

-Mi?

-Az egyik barátnőmet elrabolta egy srác,hogy engem magához csaljon.Tudtam,hogy ha odamegyek,megöl,de oda kellett mennem már csak a barátnőmért is.Aztán elmondta,hogy mind ez Kayla miatt van…

-Kayla Brash miatt?-hitetlenkedett Peter.Blair komolyan bólintott.

-Igen.Emlékszel,mikor egy férfi felhívott és azt kérdezte,mit csinálsz éppen?Te meg azt mondtad,randizol.

-Igen,persze…de..hé,te erről honna tudsz?

-Taylor volt az.

-Ki?

-Aki elrabolta a barátnőmet.Azt mondta,mielőtt meghalok,lehet egy utolsó kívánságom.Nos,én azt kértem,derítse ki,hogy éppen mit csinálsz.És mikor azt mondtad,randizol….nem álltam félre a kés elől.De Riley rájött,hogy eljöttem és elrántott,viszont a kés a hasoldalamat eltalálta.Több mint két hétig kórházban feküdtem,utána…szégyenlem,de az alkoholhoz folyamottam,hogy ne tudjak rád gondolni.Aztán rádöbbentem,miylen hülye voltam.És hallottam az esküvőmről.Siettem,hogyn időben idérjek és tiltakozhassak,bár tudtam,hogy gyorsan felbontot majd az eljegyzésünket,hogy elvehesd a másik lányt.Azt hittem,már elfelejtettél.

-Rosszul hitted.Ha belegondolok,hogy én nem voltam itt,mikor veled ilyenek történtek…-csóválta a fejét Peter,szemében megbánásés aggodalom.

-Már jól vagyok.-vont vállat Blair.

-Mesélj még.-és Blair el is mesélt mindent.Mindent,ami az után történt,hogy Peter elköltözött London-ból.És Peter is mesélt.Elmondta,vele mik történtek,mit érzett,mikor Blair egyszer sem válaszolt a leveleire,mindent.Kiöntötték egymásnak a szívüket.