♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

MENÜ
   Az idő gyorsan elrepült,Blair úgy érezte,a szerda és a szombat közötti napok kiestek.Új ruhájába,a tűsarkú szandálban,az apró fülbevalóval a fülében feszített,Riley-t várva,kezében apró rózsaszín masnins táska,benne spirál,tus és szájfény a biztonság kedvéért.Haját nem vasalta ki,így most a göndör tincsek az álláig felugrottak,frufru-ja meg szinte nem is volt,csak apró kis kunkorok a homloka fölött,persze,a nagyon gázos,felálló tincseket hullámcsattal letűzte.A szeme ugyan úgy Avril-esre volt festve,mint a hétköznapokon,a körme is fekete.Idegesen megnyalta az ajkát.Nem érezte a szájfény ízét.Előkapta kis táskájából és felkent még egy réteget.Idegességében már többször is teljesen lenyalta,tehát most körülbelül hatodszorra kente újra.Kopogtak.Megigazította a ruháját és megérintette a jeggyűrűjét,mire valamirég elfeledettnek hitt fájdalom villant fel benne-mégsem volt elfeledve.Nem tudta őtelfeledni.Ajtót nyitott.Riley nagyot nézett,mikor meglátta göndör hajjal és rózsaszín ruhában.Halkan füttyentett és átkarolta Blair válát.
-Hát,ilyet se lát minden nap az ember…-bokszolt kedvesen barátnője vállába,mire ő finoman fejbe vágta.
-Ne kommenteld a ruhát…hidd el,ez volt a legjobb a négy közül.-Riley kuncogott.
-Jójó…amúgy,jó.Nagyon csinos vagy,csak hát…most nem emlékeztetsz emósra,kivéve a smink és a körömlakk.
-Azért mégsem vehettem hosszú,fekete drakula-ruhát!-méltatlankodott Blair.
-Mondtam én egy rossz szót is a ruhára?Nagyon csinos vagy!-forgatta a szemeit Riley,miközben lefelé lépkedtek a lépcsőn.
-Siessünk,ha időben oda akarunk érni.Lesz valami énekes meg zenekar…nem tuom,de állítólag a suli rohadt sokat költött rá.
-Biztos jó lesz..-válaszolta Blair,de valójában egyáltalán nem gondolta így.Alig várta,hogy vége legyen a napnak.Kinnt már hűvös volt a levegő.Kart karba öltve siettek az iskola épülete felé.Ahogy közeledtek,egyre több párocskát láttak hosszú estélyiben és sötét öltönyökben,ahogy ők is szedik a lábukat.A lányoknak,akiket láttak,töbségben vagy kidengedve,kivasalva,vagy magas konytba,esetleg bonyolult fonatban vagy beszárítve volt,de volt,aki Blair-hez hasonlóan göndör hajkoronával érkezett.Ahogy beléptek a meleg épületbe,egyből szeneszó ütötte meg a fülüket.
-Paramore!-hökkent meg Blair,ahogy jobban belehallgatott a zenébe.Szerette őket,imádta Healey hangját és stílusát.Karonragadta Riley-t. –Menjünk!-Az ebédlő felé igyekeztek.A fal ki volt díszítve a különböző alkotásokkal,cirágcsokrokkal és szalagokkal.Az ebédlőből most hiáynoztak a székek és az asztalok,a sarokban felállított kisszínpad,ott zenélnek.Blair balszerencséjére a zene egy CD-ről szólt-tehát nem a Paramore-t hívták meg.Egyre többen özönlöttek a terembe.Mathilda büszkén lépkedett hosszú,kék,abroncsos ruhájában,fején korona,és a vállán átvetett szalagon fekete betűk hirdetik: Iskolai szépségkirálynő.Hát igen,idén ő kapta a címet.Hosszú haja feltornyozva,ajkán vörös rúzs,a pillantása sötét a csillámló sötétbarna szemhélyceruzától és a dupla spiráltól.Mellette hosszú fehér ruhában egy elsős,szőke lány,aki az udvarhölgyi címet kapta,szintén szalaggal a nyakában,de korona helyett csupán virágcsokorral.Nyilván nem számított rá,hogy ő lesz a szerencsés,aki a királynővel tarhat.Most mint egy pincsikutya,loholt Mathilda nyomában és épp feléjük igyekeztek.
-Lám,lám…-felhúzta a szemöldökét Blair ruhája láttán. –Csini.-mondja,majd alaposabban végigméri őt.
-Kösz.-felelte kurtán Blair,Mathilda arcát fürkészve.A lány szája gúnyos mosolyra húzódott.Oké,a ruha meg a cipő jó,bevallom,tetszik.De rózsaszín estélyiben,ezekkel a fekete körmökel és ezzel a förtelmes sminkkel!-elfintorította kissé pisze orrát. –Katasztrófa!Riley,gondolom megbántad,hogy elhagytál.-lesújtó pillantást vetett exére,majd újra Blair-hez fordult.-Amúgy te norma vagy?!Bealapoztad és bepúderezted a vállad….és a karod…és a cdsuklód…Áhh,értem már.-újra elmosolyodott. –Takargatsz valamit?-az ujjával végigsimította Blair vállát,de az alapozó ottmaradt,ugyanis Blair egy manikűrös tanácsára valami kenőcsöt is alá tett,amitől tartósan rajtamarad a púder és az alapozó is.De balszerencséjére Mathilda kitapintotta bőrén az érdes vágást,és tudta mi az,ha nem is látta.
-Szóval már a válladat és a karodat is..-csóválta a fejét,majd lenézően pillantott rá.-Nálad nagyobb lúzert elképzelni se tudnék..-undorodva felhúzta az orrát,és továbbált,pincsikutyája a nyomában.
-Ne foglalkozz vele…-próbált mosolyogni Riley,de a szeme komor maradt.Ő is gyűlölte,amit Blair tesz magával,de a lány nem hallgatott rá,tulajdonképpen semmiben.Aki elment Blair mellett,mind megbámulta.Kivételesen nem Riley miatt és azért,mert ő volt az „iskolai forradalmár”,hanem a kinézete,a haja,a cipője és aruha miatt…vagyik amiatt,mert nem olyan volt mint szokott.Még sohasem látták ilyennek.
-Csini ruci!-jegyezte meg egy magas,szőke,végzős lány,mikor elhaladt mellette.A fiúk is elismerően néztek rajta végig.Blair idegesen tördelte a kezét.Még nagyobb figyelem,na szuper…és persze,hogy senkinek sem volt ilyen színű és ilyen stílusú ruhája,csak neki.Hiába tekergette a nyakát,csak a hosszú estélyiseket,abroncsosokat és koktélruhákban parádézó lányokat látott,sehol még csak egy olyan szabás sem,mint az övé.
-Táncolunk?-fonta Riley a dereka köré a kezét.Ő szó nélkül összekulcsolta két kezét Riley nyaka körül és mélyen a szemébe nézett.Lassan forogtak és lépkedtek a zene ritmusára,olyan igazi táncot egyikük sem tudott.Valami nyálsa,romantikus szám ment éppen.Az énekes halkan,szinte csak duruzsolta a szöveget,aláfestésnek klasszikus gitár,halk dob,zongora és hegedű.Már így táncoltak vagy öt perce,mikor Claudia lépett hozzájuk.
-Szia Blair!-köszönt vidáman.Hosszú,vékony vörös haja parkattefonásban hátrafogva,kiemelve különösen keskeny arcát.Vékony szája vörösben játszik,nagy szemei fölött zöldes árnyalat és inkább barna,mint fekete spirál,arcán kis pirosító.Hosszú,pánt nélküli,méregzöld estélyit visel,ami ameddig lehet,simul vékony alakjához,és kissé oldalt mély bevágás van rajta,egészen a combjáig.
-Hi!-engedte el Blair Riley nyakát és szembefordult Claudia-val. –Kivel jöttél?
-Barney Wington.El tudod ezt hinni?Egy tök népszerű végzős szupermenő szuperpasi…-Blair-t kirázta a hideg,ahogy arra gondolt,hogy az egy év alatt megkeresett pénza nagy része Barney-nél landolt,végül is a semmiért,és hát a fiú sem volt különösebben szimpatikusabb neki…Az orpirszingre és a festetett fekete,valt hajra,na meg a menő,méregdrága bőrdzsekira gondolt.Ezt a személyt nem tudta összehozni a vékony,sápadt,törékeny Claudiával,de igaz ami igaz,Barney még Riley-nál is nagyobb népszerűségnek örvendett és nem csak a kalózkodás,meg a vagány kinézet na meg a sok mani miatt,de a környéken ő volt a legjobb gördeszkás-grafitty-s,és hát ez nagyon nagy szó..A közelben ő pingálta valamennyi 3D-s feliratot,élethű és vicces rajzot ,frappáns beszólásokat és káromkodásokat...Claudia meg midig is a népszerűek közé akart tarozni,csak hogy ezt az ő barátnőjeként nem érhette el,pedig mindig a divat szerint öltözködött,hordta a haját,sminkelt és volt vagy öt napszemüvege is.De Mathilda-ék meg a többiek keresztülnéztek rajta,és még sosem volt pasija.Szó szerint soha.Szerelmes se volt eddig,azt mondta és nem is tetszett neki senki.Úgy látszik, utóbbi információ helytelen.
-És legalább tetszel neki?
-Nem tudom..-barátnője idegesen nyitogatta a kezében tarott kis fekete,flitteres pénztárcát.
-És neked tetszik?-faggatta tovább Blair.Claudia tekintete megszállottá vált és hevesen bólogatott. „Ez az egész teljesen elvette az eszét.”-gondolta Blair,de inkább nem mondta ki hangosan.
-Claudy,gyere már,szereztem piát…-Blair kérdőn nézett Claudia-ra.
-Claudy?
-Hát nem cuki?-pirult el a lány.Blair a szemeit forgatta.
-Piát?Mást is?-kérdezte aztán gyanakodva.
-Nem,nem,Barney nem tartozik a füvesek közé.-mondta Claudia fontoskodva. –Csak szereti a sört,mondta,hogy elmegy szerezni.
-Biztos?
-Igen,nyugi,nem kerülök bajba!De most mennem kell.-tüzelő tekintettel,sóvárogva meredt Berney hátára.
-Hát..akkor majd dumálunk.-Blair még mindig gyanakodva méregette.
-Igen,majd hétfőn talizunk.Hali!-azzal elsietett.Ő elfordult és mosolyogva meredt Riley-ra.
-Ha neki bejön..-vont vállat.Pörgős szám bömböpt fel,Barney a magsba emelve egy döböz sört,elkiáltotta magát.
-Induljon az igazi buli!-csoda,hogy a tanárok még nem kobozták el tőle az alkoholt,ugyanis az iskolában ez tiltott szernek számított.Beindultak a diszkófények,sötétség borult a teremre,kivéve az ide-oda cikázó neon fénypöttyöket.A lányok felsikítottak,mikor meglátták a színpadra rohanó fiatal,cingár roksztárt,akivel mostanság tele voltak a magazinok. Rekedtes hangja volt,hangosan énekelt a zenére,a teremben dübörgött a rock.Mindenki betódult,az is,aki eddig kinnt társalgott a barátaival és táncolni kezdtek.Riley is megforgatta Blair-t,ez a stílus már jobban ment neki.Ő próbálta követni barátja lépéseit,de ez tűsarkúban elég nehéz feladat volt,így inkább az ugrálással próbálkozott.
Fél óra után a zaj már elviselhetetlennek bizonyult,és Blair is elhagyta valahol Riley-t.A roksztárt egy DJ-és váltotta fel és külömböző,elviselhetetlen mixereket nyomott be,de a többieknek,úgy látszott,bejön.Blair átfurakodott a tömegen,próbált kijutni a sötét teremből.A szeme szinte káprázott a mozgó neonfényektől,a saját hangját nem hallotta.Kifelé menet beleütközött Barney-be és Claudia-ba,akik épp hevesen csókolóztak.
-Bocs,csaje!-röhögött rá Barney,majd újra Claudia szájával foglalkozott.Blair meg volt róla győződve,hogy nekik ketten nem kéne együtt járniuk,de hát milyen barát az,aki elrontja a barátnője első kapcsolatát?Így hát minden szó nélkül kisietett a teremből és a mosdóba rontott.
-Öhm…ez a női WC..-szólt meghökkenten,ugyanis a tükörnél a rocksztár pasas állt,és ép a haját zselézte.Most érdeklődve fordította fejér Blair felé.A fél fülében egy kisebb,fekete fültágító,fölötte egy kis fekete gömb-fülbeval.Haja fekete,benne gy zöldes és egy narancssárgás csíkkal és Adam Lambert-es módban felállítva.Félig letolt fekete famert visel szegecses övvel,meg egy bő pólót,rajta egy halálfejjel.A szeme vékonyan ki van húzva feketével,mint egy igazi keményrockernek.
-Tudtam,hogy valami nem stimelt a WC-kel..-csóválta erre a fejét és végignézett Blair-en,majd halkan füttyentett.
-Te is olyan rocker-stílusú vagy?Szépm estélyi és csinos haj,de durva smink és körömlakk…
-Hétköznap nézz meg.-felelte Blair felemelt fejjel.
-Miért?
-Emós vagyok.-feleli vállat vonva.
-Wow.Az király.Amúgy jól nézel ki!-kacsintott rá.
-Nem gondolja,hogy ki kéne mennie a lány WC-ből?-kérdezte Blair,mint aki meg sem hallotta az előző kijelentést.A fiú sértetten kiment.Blair ezután a tükör elé állt és belenézett.Ugyan úgy nézett ki,mint mikor elindult otthonról,kivéve,hogy a haja kissé összekuszálódott és már megint lenyalta a szájfényt.Gyorsan visszakente és megigazította a haját,aztán elindult ellentétes irányba az ebédlővel.A büfénél megállt,kért egy kólát és belezuttyant egy (csak az alkalomra idehozatott) kényelmes fotelbe a tanáriból és belekortyolt a jéghideg italba.
-Szóval….emós vagy.-felnézett.Már megint a rocssztár csávó állt előtte,eminek normál esetben örülnie kéne,elvégre valami nagy sztár és a lányok mind elomlanak érte,kb.úgy,mintő egy Avril Lavigne vagy egy Green day autógrammért,de mégsem örült.Akkor már mondjuk inkább Johnny Depp-el találkozna….Persze,ez a többi csajnak még jobb is,mint Johnny Depp,olyan,mint mondjuk Ian Somelhander vagy ki,de ő inkább a pokolba ívánta a csávót…A fiú most lehuppant a mellette lévő fotelbe és egy doboz sört halászott elő a dzsekijéből.
-Ne már hogy azt iszod,nesze,igyál ebből!-húzta meg a sört,majd Blair-nek nyújtotta,aki viszont elutasította.
-Kösz,nem.Jó a kóla is.-a fiú az üvegre meredt,majd a lányra,végül vállat vont.
-Hogy hívnak?
-Blair Butfly.
-Én…
-Szerintem mindenki tudja.
-Igazad van.Te,nagyon szexi vagy ebben a ruciban…-kacsintott rá.
-Kösz.-távolságtartóan nézett a fiúra,de hízelgett neki a dicséret: elvégre most épp egy világsztár ül vele szemben és bókol neki.Cool….és ő még is itt ül tök lazán,mikor másinkább autogrammot kérne,fotózkodna vele,vagy elájulna,vagy sikoltozna…ő meg csak itt ül és bunkózik.Nem kéne.
-Jól mutatnál mellettem a vörös szőnyegen….mindenfelé utazhatnánk,együtt…
-Tényleg?-csillant fel a szeme.Régi vágya volt körbeutaznia a világot,autogrammokat szereznie útközben helyi hírességektől és megnézni a nevezetességeket…Az ajánlat nagyon csábító volt,még ha cserébe ezzel a csávóval kell is járnia…
-Persze!Először elmegyünk Amerikába,ott lesz most egy szuperkoncertem (persze,neked ingyen) és megnéznénk Hollywood-ot,Los Angeles-t,Nem York-ot na meg persze Washington-t,a fővárost..persze,én már sokszor voltam ezeken a helyeken.de veled más lenne.-izgatottan fürkészte Blair arcát a választ várva.De a lány Washington gondolatára elkomorult és eszébe villant,hogy van egy barátja,Riley és hogy a vőlegénye,aki elhagyta,most épp Washington-ban van…
-Kösz,nem.Még nem is ismerlek.-felállt és induni készült.
-Leírtad?
-Le…
-Az egészet?
-Igen.
-Fotó?
-Mindjárt.-hallatszott a büfé pultja alól.Blair nem tudta mire vélni a hangokat,a rocker (aki mellesleg a Jack Bad álnevet használta) dühödten pattant fel és ugrott a pulthoz.
-Francba,Stev,lehet egy szabad percem kamerák nélkül?-Blair érdeklődve visszapillantott.
-Csak egy fotót…
-Nincsenek is magánügyeim…-csóválta a fejét Jack,de kezdett lehiggadni. –Legyen.Blai!Gyere egy percre!-a lány nem tudta,miért hívják és nem is akart odamenni,de végül a kíváncsisága győzőtt és odament,mire Jack átölelte a vállát és arcát az övéhez nyomta.Mielőtt Blair eszmélhetett volna,kattant a kamere és az újságíró,meg a Stev nevű pasas ujjongva csaptak egymás kezébe.
-Tee…-sziszegte Blair kifordulva magából. –Nem akarom,hogy bennt legyek az újságban…
-Thetek én róla?-védekezett Jack.
-Igen,tehetsz!Ha nem születtél volna meg,most nem lett volna ez!-kiabálta,aztán hozzávágta az üres kólás üvegét.A sztár toták kikészült,nem volt hozzászokva ehhez,de mire összeszedte magát,Blair már sehol sem volt.
Átrohant a zsúfolt folyosón és egyenesen a kijárat felé tartott,azonban a tömeg az ebédlőbe sodorta,ahol most Flo Rida bömbölt.Mindenki éeneklt,a fények táncoltak.Hirtelen Riley kezét érezte a vállán.
-Mi a baj?-kérdezte.Kérdések ezrei tódultak a fejébe,és ezek a kérdések mind saját magának szóltak.Nem válaszolt Riley-nak.Mit keres ő itt,göndör hajjal,ebben a rózsaszín estélyiben és ebben a tűsarkú szandálban?Mit keres egy iskolai bulin egy népszerű csúcspasival,akibe nem is szerelmes?Mit keres itt fedetlen háttal,vállal,lábbal,duplán szájfényezve és lealapozva a vágásokat-önmagát?!Ki ő?!Egyikre sem tudta a választ.De azt tudta,hogy nem szerelmes Riley-ba,hanem Peter-t szereti,nagyon,nagyon,nagyon,nagyon,nagyon…És azt is tudta,hogy neki nem itt van a helye,neki otthon kell lennie,hót magányosan,smink nélkül egy tök átlag fekete farmerben és pólóban,kivasalt hajjal,frufruval és egy lapos converse-ben.Hogy jutott ő idáig?Mindennek vége,Peter elhagyta és hogy is élhetett volna Riley-val?
-Blair,mi történt…-Claudia-t hallotta és a mellette türelmetlenül toporgó fél-részeg Barney-t.
-Blair!Ezt meg kell beszélnünk!!!!-üvöltötte mögötte Jack is,aki időközben utolérte.
-Blair,mi ez az egész?-Riley rémülten meredt rá.
-Héjj,emó,te csak a bajt tudod keverni?-megfordult és most Mathilda gúnyos mosolyával találta szenben magát…
-Mikro hívsz már fel?-most egy vörös hajú srác szólította meg,az,aki még régebben a számát adta neki az öltöző előtt és akit…ha jól emlékszik,Brock-nak hívnak.
-Blair!
-Blair!
-Blair!
-Blair!
-Blair!-mindenki neki szólt,ő meg csak állt az emberek gyűrűjében,az emberek gyűrűjében,akiknek most nem kéne itt lenniük,akiknek őt nem szabadna ismerniük és akiket neki nem kéne ismerniük,most itt állnak körülötte,közrefogják és nem tud szavadulni,pedig most futni aakrt,csak elég teret a futáshoz és futni,futni,mindegy,hogy hová,csak el az érzések,az érzelmek elől,amíg össze nem esik a fáradságtól…
-Nem szeretlen Riley!Mindig is csak a barátom voltál,csak egyszerűen felejteni akartam,beléd akartam szeretni,de nem sikerült és én folyamatosan hazudtam mindenkinek…nem is ismertek valójában!Senki!-üvöltötte sírás nélkül,mindenkinek szánva mondandóját.Senki sem szólalt meg.Ott álltak mind,a bömbölő zene és a táncoló emberek közepette,ott álltak némán és mind Blair-re meredtek.Riley keze lassan lehullot Blair válláról.
-Hagyjatok békén!Mind!Vegyétek úgy,hogy nem is léteztem soha…soha…és soha!!!-megfordult és Riley-ra nézett,de volt barátja fájdalmas,csalódott és komor arca rosszabb volt,mintha kiabált vagy sírt volna,és a pillantása,amivel Blair-re nézett,más volt,mint régen.Kialudt belőle a tűz,félelmetes volt.Blair nem ismerte a szenvedő és a dühös Riley-t,nem ilyennek ismerte…
-Nem hiszem el,hogy kihasználtál…-Riley meredten bámulta,aztán kissé durván félrelökte és eltűnt a tömegben.Blair most könnyes szemmel fordult a többiekhez.
-Húzzatok el….húzzatok a francba!-üvöltötte,ahogy a tokán kifért,próbálva túlharsogni a zenét.Dühösen letöröte előrötő könnyeit,aztán kiviharzott a teremből.Nem hozott kabátot,se pulcsit,szóval úgy ahogy volt,mesztelen lábbal vágott nekia a semminek.Tér kellett,tér,hogy futhasson,míg össze nem esik a fáradságtól….el akart rohanni az érzések,el akart rohanni minden elől,legfőképp a valóság elől…Lerúgta tűsarkú szandálját,ami csak gátolta a futásban.Zihálva,most már nem is küzdve az arcán végig folyó könnyáradattal,futásnak eredt.És nem állt meg.Nem zavarta,hogy a kocsik rémes nyikorgással fékeznek,ahogy átrobog a piros lámpám,ahogy rádudálnak,ahogy szitkozódva kiabálnak utána,volt,aki rémülten,volt aki dühösen és feljelentéssel fenyegetőztek…..csak futott,amerre és ameddig a lába vitte.
Mikor felébredt,fehér,de zöldes árnyalatú falakkal találta szemben magát.Szóval a kórházban volt.
-Mi a bajom?-tette fel a kérdést a levegőnek.A feje olyan volt,mintha homokkal lett volna teletömve,alig emlékezett,mi volt tegnap..
-Semmi,csak csúnyán beverted a fejed…
-Jé…a levegő válaszolt.-hűlt el,majd rádöbbent,mekkora ostobaságot mondott.A homok lassan kezdett kiszivárogni a fejéből és eszébe villantak a tegnap történtek.Az emlékektől újra könny szökött a szemébe,de hál’ Istennem nem csordult le az arcán,így elég volt párat pislantania,hogy felszívódjon.
-Tényleg alaposan beverted a fejed.-Blair felült,a hang forrását keresve,de nyomban el is szédült,ezért kettőt látott a felnek dőlő fiatal orvosnőből,aki most aggodalmosan megindult felé.-Minden oké?
-Persze,persze,csak…-most kezdte csak érezni a homlokában küktető fájdalmat és az égő,fájdalmas valamit a térdén,kissé kevésbő a combján és a tenyerén.-Au.-mondta meghökkenten.A nő kurtán felnevetett.
-Mi történt?-kérdezte Blair a tenyerét nézegetve,amin nagy horzsolás éktelenkedett.
-Én sem tudom.az utcán találtak rád ájultan,mezítláb voltál és valószínűleg,mikor elájultál lenyúztad a térded és a kezed,na meg persze homlokra estél.-Blair már tisztán emlékezett mindenre,arra is,hogy már nagyon szomjas volt,de nem állt meg,csak futott tovább…-Idehoztak,mert nem tudták,mi van veled,de semmi bajod,szóval akár most rögtön is hazamehetsz.-mosolygottt a nő.-Hála Istennek semmi komoly baj nem történt,pedig akár a kocsi is áthajthatott volna rajtad,ami megtalált,ugyanis az úttest közepén feküdtél élettelenül.Szerencse,hogy a férfi lassan ment,mert nem ismerős Londonban,csak egy turista,így észrevett téged.-csóálta a fejét.
-Akkor hazamehetek.-Blair kicsusszant az ágyból és elborzadt a vöröses-sárgás,gennyes sebtől,ami a térdén éktelenkedett.És fájt is,úgy elég rendesen.A comján hálistennek csak a bőr jött fel kissé,nem volt se szembetűnő,se annyira fájdalmas.Látta,hogy az egyik fehér székre le van terítve a ruhája,és azon kívül,hogy egy kicsitt koszos volt ésegy kisebb szakadás volt rajta,semmi baja.A táskája is oda volt akasztva és az is csak alig volt poros.Megvárta,amíg a nő kimegy és lekapta magáról a kórházi ruhát,helytte belebújt az estélyibe és arra gondolt,mennyire hülyének nézik majd az utcán mezítláb,egy koszos,szakadt de méregdrága estélyiben,kócos hajjal…Amennyire lehetett,kezével lelappogatta az égnek meredező göndör tincseket,majd kilépett a kórteremből.Miközben végigfutott a hosszú folyosón,ahol a sétálgató betegeken kívül orvosok is mászkáltak,mindenki kíméletlenül megbámulta,ráadásul,mivel cipője sem volt,a talpa végig cupogot és csattogott,ahogy a hideg járólaphoz ért.Kirontott az épületből és előkotorta kistáskájából a mobilját.Mikor a névjegyek közt megpillantotta Riley nevét,elszorult a torka és a szeme szúrni kezdett.Gyorsan kitörölte a névjegyet,nehogy több gondot okozzon,aztán felhívta a taxi-központot…
Megint ugyan ott volt,ahonnan elindult.Egy magányos lúzer volt,semmi több.Amint hazaért a ruhát a kukába hajította,a fülbevalót fiókja mélyébe süllyesztette.Már este tíz óra volt,de még mindig nem evett semmit,csak pár korty vizet nyelt,de hát az sem étel…Az alapozónak már nyoma sem volt,és ha a tükörbe nézett,a látvány félelmetes volt.Újra a bedagadt,véreres szemek,a halott-sápadt bőr,és a vörös,behegedett csíkok,keresztül kasul a vállán,csuklóján,alkarján és a térdhajlatában.A haja nincs kivasalva (Minek?!Úgy sem fog ide jönni már senki,így nem baj) ,tehát göndör fürtökben röpködött az arca körül,az arcán három pattanás a sok sminktől,amit eddig mindig,mindenhová,még otthonra is felkent.De most,hogy már nem voltak barátai…na jó,Emily kivétel volt,de ő úgysem sétálhatott be egyik pillanatról a másikra az ajtót,ha csak nem képes teleportálni Washington-ból Londonba.Nem akart enni,úgy érezte,fölösleges,úgysem kérdezi meg senki: ettél?A lakkot sem akarta lemosni a körméről,mert senki nem látta,hogy félig ne van kopva,nem akart átöltözni,maradt melltartóban és bugyiban,úgysem nézi senki,hogy miben van otthon…semmit sem akart,de vágyott rá,hogy valakinek kiönthesse a szívét.Eddig mindig Riley volt az a személy,de most…mosr már Riley se volt többet.Maradt Emily,vagy Rachel,bár úgy gondolta,Rachel is ki van zárva,legutóbbi visszafogott,kissé kényszeredettnem érzett levele után.Ígyhát leült a gép elé.Első dolga volt felmenni facebook-ra,már csak azért is,hogy letiltson mindenkit és mindenkit,kivéve Emily-t,de szeme megakadt a főoldalon lévő extra méretű képen,ami őt és Jack Bad.et ábrázolta,ahogy összedugják az arcukat.Ez volt az a halálos pillanat,amikor kattant a gép és ő végleges döntést hozott az élete kapcsán.A képet most nyomták fel,egy fél perce,de már most több lájkja volt,mint az ő összes bejegyzésének összevéve.A kép alatt hosszú cikk,ami az egész Jack-kel folytatott beszélgetését feltárja,és azon rágódik,miért nem fogatta el ezt a nagyszerű ajánlatot.A neve is bennt van,és az iskolatársai meg :O,*o* meg O.O smily-kat kommentáltak hozzá.Az egyik népszerű tinimagazinban jelent meg a kép és a cikk,ezután még Jack is nyilatkozott és azt taglalja,hogy rajta milyen ruha volt,milyen smink,és hogy milyen szexi volt…Ennyi elég is volt neki.Az üzeneteit már jó ideje nem nézte,csak a pasik küldték a telefonszámukat,meg Riley még régebben,ha megtudott valamit Emily Brash felől.Arról,hogy épp letiltani akart mindenkit,teljesen megfeledkezett és átlépett az e-mail-jeibe.Egyedül egyet kapott,természetesen Emily-től.A lány boldogan újságolja,hogy meg volt az első csók,és hogy totál belehabarodott a fiúba.Kissé feszengett,hogy egy ilyen örömittas levélre lehangoló választ kell írnia,de hát…ez volt.Az elején gratulált neki,meg mondta,hogy milyen szerencsés,hogy beleszeretett a fiúba,aztán áttért a maga bajára…Megírta az egész bulit,meg hogy még mindig Pet-et szereti,és hogy mindennek vége…aztán lecsukta a laptop-ot és meredt maga elé.Nem tudta,hogy történt ez az ő életével.Más azt mondaná,nincs tökéletes élet,de neki tökéletes élete volt-egészen 12 éves koráig.Egy drága iskolába járt,mindenki imádta és mindenkivel jóban volt.Volt egy imádnivaló kishúga,akinek ő volt a pédaképe,a szülei gazdagok voltak,egy gyönyörű kis álomházban élt,aminek hatalmas kerjte is volt,és halai is voltak.A közelben volt az uszoda,a park,és az utca sem volt olyan forgalmas,mint máshol.Volt egy barátja,aki szuperszexi volt és csúcspasinak számított a környéken.Az összes fiú flörtölt vele,az összes buliba meghívták és ő már szinre holdkórosan bele volt esve a pasijába.A haja hosszú volt,göndör,dús és tejfölszőke,a szeme kék és (még ha enyhén bandzsított is) gyönyörű,jó alakja volt,fehér bőle és mindig élénk színű szája,és kifejezetten szépnek mondható orra.Magas is volt és midnenki azt mondta,egyszer még modell lesz belőle,kitűnő volt minden évben,egyedül matekból csúszott be néha egy-egy négyes és minden tantárgyból őt küldték versenyre (kivéve persze a matekot).Aztán mindent,de mindent elvesztett.Most meg itt ül,a fekete,tépett,rövid hajával,a beduzzadt szemével és sebes testével,bukásra áll fizikából,és ha a többi tantárgyból ötös is,ez mindent lehúz.Semmilyen versenyt nem vállal,így hát nem is küldik.Sehová nem hívják,és most már mindenki utálja,és mindennek mondható,csak szépnek nem.Mennyire vágyott most a régi külsejére,a régi,ép szívére és lelkére!!De ezek már mind lehetetlen kérések voltak.Beletúrt rövid,göndör tincseibe és ismét rácsodálkozott önmagára.”Ki ő?!Ki vagyok én?!”-tette fel a kérdést gondolatban saját magának.Mert ő már nem ő volt,az egyszer biztos.Nem volt kedve zuhanyozni,fogat mosni,enni,nem érdekelte,hogy a gyomrában már vagy hatszáz kis pillangó verdes,és hogy korházszagot áraszt még a haja is,de az sem,hogy a lehelete sem egy álom,csak úgy ahogy volt,az ágyra vetette magát és sírt.Sírt,sírt,sírt,megállíthatatlanul csak sírt…és a könnyek csak nem akartak szűnni.Végül álomba sírta magát.Nem álmodott semmit,de újraélte élete összes fájdalmát és szenvedését-tisztán érezte,ahogy meghal az utolsó remény is. 
Asztali nézet