♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

-És biztos vagy benne,hogy ez az Emily Brash rejtette el a leveleket?-tette fel a kérdést vagy huszadszorra Riley.

-Igen,biztos.-sóhajtott fel Blair.

-Oké…És ez a Rachel…szerinted az ő keze is benne lehet a dologban?

-Lehet…nem tudom.Éppen ezt kell kiderítenünk.További nyomokat kell keresnünk..üzeneteket,véseteket vagy valamit.Elvégre már ismerem Emily írását.És ez lehet,hogy neked nem,de nekem nagyon fontos.Hiszen mást is rejtegethet,ami engem vagy Peter-t illetne.

-Igazad van.De mikor kezdjünk hozzá?-elég volt Blair arcára tekintenie,hogy rájöjjön. –Lógás…király.-vigyorgott.

-Nem lesz gond,ugye?

-Áhh!

-De a szüleid..

-Szerintem már nekik is leesett,hogy jobb,ha nem szólnak bele a 17 éves majdnem felnőtt fiuk életébe.-forgatta a szemeit.

-Hát,akkor oké.Figyelj…Holnap tízkor itt találkozunk.A parkba kell mennünk.

-De hát azt se tudjuk,melyik park az!

-A mi utcánk közelében összesen két park van.Az egyikben biztos találunk valamit..

-De Blair,ez őrültség!Ez az Emily Brash meg Rachel négy éve találkoztak.Négy éve.-hangsúlyozta Riley-Szerinted,ha elhagytak valamit,akkor az négy év után most ugyan úgy a parkban van sértetlenül?

-Nem,dehogy.De mint ahogy az a postaládáról is látható,Emily Brash feljegyzéseket írt magának.Mért ne tehette volna ugyan ezt a parkban is?

-Ebben van valami…-maguk elé meredtek.Gondolataikban az üzenet forgott.Mi lehetett olyan sürgős?Ki az Rachel?És Emily?És mi okuk volt rá,hogy eldugják ezeket a leveleket?!

-Akkor…jó a holnap tíz?-tette fel a kérdést újra Blair.

-Legyen kilenc.

-Oké.-Riley feltápászkodott és a dzsekijéért nyúlt.

-Hát,akor holnap.-intett Blair.

-Holnap.

Amint Blair magára maradt újra maga elé húzta a levélkupacot.Elhatározta,hogy nem olvassa el őket egy nap alatt,minden nap egyet,esetleg kettőt nyit fel.De,végül is egy még nem árthat…Újra átjárta a remegés,mikor Peter kézírását megpillantotta.

Blair!

Minden oké??Miért nem írsz vissza?Baj van?Mi történt?El sem tudod képzelni,mennyire aggódom érted!!Félek,hogy a leveleim nem jutnak el hozzád…de a postán mindig azt mondják,nem tudnak elkeveredett levélről,sőt,rávettem őket,hogy kérdezzék meg a Londoni postást,továbbított-e a ti címetekre levelet…és igen,állítólag továbbította az összeset.Figyelj…kérlek,írj!Még egy üresen elküldött levélnek is örülnék,csak tudnám,hogy élsz és jól vagy.Blair…szeretlek!Hiányzol!Írj vissza,mert..megőrülök!

Aggódó vőlegényed: Peter

Már megint sírt….Istenem,Peter!Miért,miért,miért….Ha tudná,hogy ő még most is mennyire szereti!!!De nem tudja…És most már levelet sem írhat,elvégre Peter már valószínűleg a kollégiumban lakik.Meg kell találnia Emily-t.Érezte,hogy ő a kulcs.Ő a kulcs mindenhez.És ez a Rachel is benne lehet a dologban…

-Melyik park lehet az?-morfondírozott Blair,miközben Riley-val a kocsijában robogtak régi házuk felé.

-Nem én laktam ott…

-Csak hangosan gondolkodom.-forgatta Blair a nagy,kék szemeit.Riley egy pofával válaszolt.Hamarosan leparkoltak a Byon utcában.

-Huhh…-Blair keze megszorította a kormányt.Nagyon meg akarta találni ezt az Emily-t…Vett egy mély levegőt és kipattant a kocsiból.Zsebre vágta a kulcsot és elindult.A régi házuk előtt megállt és egy pillanatig csak bámulta az illatozó rózsákat és a vidáman libegő lila függönyöket,aztán továbbindult.

-Hé,várj meg!-érte utol Riley.

-Mindjárt ott vagyunk.Pet-tel régen nagyon sokat fogócskáztunk abban a parkban…-emlékeiben felvillant az a meleg,nyári nap,ahogy a pöttyös ruhájában,bekötött szemmel rohangál barátját keresve.

-Ha ennek az Emily-nek és Rachel-nek köze van a levelekhez és Peter-höz,csak ebben a parkban találkozhattak.-jelentette ki magabiztosan Blair.Riley nem is kérdezte,miért,csak ment a felszegett fejű Blair után.Egy szép,nyugodt parkba értek.Sok fa,bokrok,és kaviccsal felszórt utak,amik középen kereztezték a parkot.Néhány kisgyerek a fák alatt játszott,a közeli padon szülő ültek és figyeltek csemetéjükre.Néhány idős néni is volt,akik galambot etettek,vagy épp a múlton merengtek.Madárhang szólt,semmi sem utalt arra,hogy itt valaha egy nagyon fontos tárgyalást folytattak volna…Riley nem tudta mire vélni Blair viselkedését.A lány először ledöbbent,kitágította amúgyis nagy pupilláit,aztán határozottan az egyik padon ülő idős néni felé vette az irányt.

-Elnézést..-a néni érdeklődve ráemelte mélyen ülő,barna szemeit.

-Hihetetlen..-motyogta-A szeme,mint régen annak a kislánynak..

-Lehet,hogy ezek a szemek is annak a kislánynak a szemei…-felelte Blair elmosolyodva. Kérem,emlékszik arra a négyéves,szőke kislányra?Neki voltak ilyen szemei,ugye?És legtöbbször egy barna hajú fiúval fogócskázott vagy bújócskázott,nem de?

-Már tíz éve,hogy midnen nap kijárok ide.Bizony ám!Emlékszem,a lány Pet-nek becézte a fiút,a kisfiú,az a Pet,meg hol Blair-nek,hol Kis cicának szólította a lányt.-Riley csak nézett,de Blair nem lepődött meg.

-És egyszer adott nekünk szőlőcukrot.

-Hát te voltál az?

-.Én vagyok az a szőke kislány.-a néni hitetlenkedve méregette Blair-t.

-Csak azt ne mondd,hogy ez a szőke fiatalúr lenne az a fiú..

-Nem,nem,ő csak a a barátom.Az a fiú most Amerikában tanul valami flancos kollégiumban…

-Hmm…de mit tettél magaddal..-keresztet vetett-Hol a szőke hajad?

-Jajj,kérem,most ne ezzel foglalkozzon!Segítenie kell nekünk…

-Miben aranyom?Már menni is alig tudok..

-Azt mondja,tíz éve minden nap kijár ide?-a néni bólintott.

-Nem látott véletlenül itt két lányt beszélgetni?Mondjuk úgy négy éve…Egy bizonyos Emily-t és Rachel-t?-kérdezte Blair izgalomtól remegő hangon.A néni egy percig merengve meredt maga elé,aztán Blair-re emelte tekintetét.

-De igen,emlékszem.Az egyik este itt sétáltam a férjemmel.Szeretem a parkot este,olyankor minden nyugodt és szinte nincs itt senki.

-Igen?

-De aznap este volt itt két lány..Ha jól emlékszem,mind a ketten magasak és nyúlánkak voltak.Olyan 14-15 éves formák.Az egyiknek nagy,loboncos a göndör haja volt,a másiknak kontyba volt téve.A göndör hajút Em-nek szólította a másik,Emily pedig Rachel-nek a kontyosat.Ott voltak,annál a fánál.-mutatott egy öreg tölgyre.Azóta,ahányszor kijöttem este sétálni,szinte mindig itt voltak.Egyszer velük volt egy lány..egy betegesen sovány,elég fiatal lány.Csupa csont és bőr…tolószékben ült.Mint aki már…-megborzongott az emléktől-Aki már nem is él.Csak a szemei csillogtak a sötétben,mindig olyan szomorúan…

-Köszönjük szépen,nagyon köszönjük.-hálálkodott Blair,azzal kézen fogva Riley-t futni kezdett a hölgy által mutatott fa felé.Amint odaértek,elengedte Riley kezét és a fához rohant.Egy ideig csendben böngészte,majd felkiáltott:

-Tudtam,tudtam,tudtam!Riley,nézd!-a fa öreg kérgét borító astag moha alól egy girbe-gurba K betű kandikált ki.-Gyorsan,kaparásra fel!-Riely és Blair is nekiestek lehántani a mohát a fáról,így hamarosan láthatóvá vált a szócska:

Kayla-ért

Értetlenül meredtek a feliratra.Még egy név…remek!Mert nem volt elég nehéz két névvel gondolkodni,kell egy harmadik is…De az írás kétségkívül Emily-é.Ugyanazok a kicsit csele-csálé betűk,finom vonallal aláhúzva.

-Ez meg mit jelentsen?-kérdezte Riley összeráncolt szemöldökkel.

-Fogalmam sincs…de talán,annak a sovány lánynak…talán neki köze lehet a dologhoz.Talán…talán ő Kayla!

-Lehet..-de Riley nem tűnt olyan biztosnak ebben.Aztán egyszer csak felderült az arca. –Te,Blair,Peter-nek volt előtted barátnője?

-Azt hiszem,volt,de sosem mesélt róla.Mikor 10 éves voltam,ő 13,már hogy járhatott volna velem?Sosem mondott semmit a volt barátnőjéről,annyit tudok,hogy…-kerekre nyílt a szeme a felismeréstől-Volt egy nővére,aki Peternek a barátja volt.Barátja,semmit több.És…Em volt a neve.

-Em,nem Emily.-emelte fel az ujját Riley.

-Hát nem érted?Minden összevág!Már sokkal többet tudunk!Emily Peter barátja volt.Neki van egy testvére,aki Peter exe,ez a Rachel meg nyilván csak segítőtárs…bár Kayla-ról még fogalmam sincs…-tűnődött-A hölgy szerint nagyon fiatal volt.Ő nem lehetett Peter csaja.De…érzem,hogy sok köze van a dologhoz.-Riley elgondolkodva méregette a vésetet,majd előkapta a fényképezőgépét és lekapta.

-Szerintem be kéne lopódznunk a házatokba és lefényképezni a másik feliratot is,aztán otthon majd az üzenetet is.Majd elhívjuk a képeket,és mindig előttünk lesznek a nyomok.-mondta komolyan.

-Jó ötlet.Akkor menjünk,gyorsan intézzük el a postaláda lefotózását.

Pár perc múlva sprinteltek ki a házból.Úgy látták,az a szakállas férj meglátta őket az ablakból….

-Hol folytassuk?-kérdezte a futástól leizzadva Riley.

-Nem tudom…Jó lenne megtalálni Emily-ék házát,ami nyilván itt van a környéken.

-Persze,hogy jó lenne,de mégis miből indulnánk ki?

-Maradnak a kérdezgetések.-Rilyey vágott egy pofát-Miért,neked van jobb ötleted?

-Hát nem is tudom…mondjuk képzeld el a szituációt: leszólítunk egy csajt az utcán,mondjuk neki,hogy „hé,te,nem t’od,hol lakik Emily Brash?” Nem cink ez egy kicsit?

-Figyelj…mást nem tehetünk.

-De igen!Hagyhajtuk a francba az egészet!

-Ha nem jössz velem,húzz haza mert a nyavalygásodra semmi szükségem.Hastala Vista!-Riley sértődött pofát vágott,de végül követte Blair-t.

-Elnézést!Ön ismerős a környéken?-szólított le barátnője egy idős férfit.

-Igen,az vagyok.-igazította meg fekete kalapját-Miben segíthetek?

-Mióta ismerős ezen a környéken?

-Mennyi is?Úgy 25 éve költöztünk ide a feleségemmel..

-És nem ismernek véletlenül egy Emily Brash-t?

-Oh,a Brash család?Tűlünk egy utcányira laktak egy nagy,családi házban.

-Azt mondja….laktak?

-Igen,úgy két éve elköltöztrek.

-Kérem,meséljen róluk.-nyüstölte Blair.

-Emily Brash a középső gyerek volt.Neki volt egy bátyja,de összeveszett a családdal és 18 éves korában elköltözött tőlük.Ez teljesen összetörte az édesanyjukat,akit (ha jól emlékszem) Mary-nek hívak.Az édesapjuk korán elhunyt rákban.Szegény,jó barátom volt…Szóval Brash-éknak bőven kijutott a rosszból.Aztán Emily-nek volt egy húga is,aki elkapott valami ismeretlen eredetű betegséget…meghihetik,rosszabb volt azmint az apjuk rákja…-Blair és Riley szájtátva hallgatták az új fejleményeket.Mintha a középkorról mesélnének nekik…halál,ismeretlenb eredetű,beteg…Kezdték magukat úgy érezni,mintha a pasast valami 120 évvel ezelőtt élő nagynénjéről kérdezték volna…

-De…megocsásson,ez tényeg úgy hangzik,mintha sokkal régebben történt volna.Az orvosok mire vannak?És ki mondja manapság már azt,hogy „ismeretlen eredetű”.

-Kislányom,(áldja meg őket az Isten) fura egy család volt az.Az orvosokban nem bíztak.Én mondom neked,a családból soha senkit nem vittek orvoshoz.Emily nagyon öntelt lány volt…irigyelte a cabriókban száguldozó,szőke hajú lányokat,a dús gazdag popsztárokat,az Amerikában élő milliomosokta,Harry Potter-t,mert varázsló volt,sőt,még valami vámpír-fiúról is álmodozott,mert valami könyv-lázben égett…De a családjuk,úgy élt,mint a régi időkben.Orvoshoz még vészesetben sem jártak,a panelba költözésről az anyjuk hallani sem akart,még a Big Ben-t sem látták soha életükben.Az anyjuk utálta a modern zenét.Ez a rap,rock,pop,és hardrock,náluk szóba se jöhetett.

-Maga honnan ismeri ezeket a zenei irányzatokat?-tátotta a száját Riley-Maga aztán cool egy nagypapa lehet!-Blair szúrós pillantást vetett rá,de a bácsi csak mosolygott.

-Hát,ami azt illeti az unokák…-Riley nevetni kezdett,de aztán elég volt egy pillantást vetnie Blair arckifejezésére és inkább elhallgatott.

-Igen?Tessék csak folytatni.-nógatta Blair.

-Szóval…aztán ez az Emily titokban hallgatni kezdett valami One Direction-t,és igaz,csak képekről látta még a híres -együttest,beleszeretett valami Liam-ba…

-Mi?!Emily Brash szerelmes volt Liam Payne-be?-hitetlenkedett Blair.

-Igen,így hívták,azt hiszem,aztán előrukkolt ezzel az annyának és kijelentette,hogy ő One Direction koncerte akar menni..Perszemaz anyja szobafogságra ítélte és hallani sem akart erről többet.De ő emlékszem,kilógott a házból és a megspórolt zsebpénzéből bejutatta magát egy koncertre.Aztán mégis teljesen összetörve jött vissza,mert,mint mondta,Liam Payne-t egy göndör,barna hajú lánnyal látta ölelkezni.Aztán..Emily húgának,Kayla-nak az állapota rosszabbodott…

-Kayla-nak hívták?-vágott közbe Blair.Jelentőségteljes pillantást váltott Riley-val.

-Igen,úgy.-a férfi nem tudta mire vélni ezt a nagy kíváncsiságot,de azért folytatta.

-Tehát Kayla állapota rosszabbodott.Miután rájött,hogy nagyon beteg (persze,ezt családja próbálta mindvégig titkolni előle) szakított a barátjával.Azt mondta,tudja,hogy a fiú már úgyis mást szeret..de a hangjában volt valami furcsa…

-Ki volt a fiú?

-Azt nem tudom,arra emlékszem,hogy idősebb volt nála…sokkal idősebb,a haja barna,és olyan sápadt volt mindig.Emily is jóban volt vele.

-Peter…-suttogta lesápadva Blair.

-Tessék?

-Semmi,semmi..-motyogta.

-De Kayla aztán már állni sem tudott..Tolószéket vittek neki és esténként,valami másik lánnyal kitolták a parkba (persze titokban).Ez a másik lány,úgy tűnt,olyan volt Emily-nek,mint a testvére.Betegesen sokat voltak együtt,úgymond mindig.Még hasonlítottak is,az a másik lány is olyan magas és hosszú hajú volt.De,szóval Kayla már úgymond fél lábbal a sírban volt…Félelmetesen lefogyott.Nem tudtam mire vélni.A lábait már mozgatni se tudta,két keze egy-egy csont,egyszer láttam,amit kint egy medencében fürdetig szegényt,hát a bordái és a csigolyái teljesen kivehetők voltak…zörögtek a csontjai,a szó szoros értelmében.De próbált vidámnak mutatkozni.A szeme alatt fekete karikák,a haja kifakult,aztán már beszélni sem tudott…Egy élő roncs volt (bocsánat a kifejezésért) és már alig élt.De Emily később rengeteget foglalkozott vele…Kincskeresőset játszottak,vagy valami olyasmit,emlékszem,Emily egy csomó papírt elásott Butfly-ék kerítése alá…

-Köszönjük.Nem tudja hová költöztek?-kérdezte Blair gépiesen.Végre összeállt a kép.

-Nem,sajnos azt nem tudom.Nem mondtak róla semmit,csak fogták a cókmókjaikat,elterjesztették,hogy a ház eladó,aztán elmentek.A házat azóta sem sikerült eladniuk.Sajnos,nagyon régi,romos és kopott az épület,szóval nem is csodálom.Amúgy a ház itt van két saroknyira.Biztos megismeritek a leírás alapján,ha meg szeretnétek nézni.

-Nagyon szépen köszönjük.-bólintott Blair.Farkasszemet nézett a tátott szájú Riley-val,majd újra vonszolni kezdte.Az bácsi homlokát vakarva nézett utánuk.Nem tudta,mit akarnak ezek a gyerekek a régi Brash házban és hogy miért érdekli őket annyira ez a család?Még csak sejtelme sem volt…Végül vállat vont és tovább indult.