♥ Egy magányos emó története ♥
♥ by: Anna Pinter ♥

Blair a konyhában matatott,miközben a rádióban valami hülye,alternatív zene bömbölt.A pulton pezsgős üveg,de már alig lötyög az alján valami.A tányérjára csúsztatott egy adag rántottát.Kábán az asztalhoz indult,de aztán leesett neki,hogy ott hagyta a tányért.Visszacsoszogott érte,vett egy villát is majd lehuppant a legközelebbi székre.Vágott egy falatot és a zájába tette.Lassan rágta,szemeivel a mennyezetet pásztázta,aztán a mosogatóhoz rohant és beleköpte a falatot.Prüszköve fordult meg és dőlt neki a pultnak.Elfelejtette megsózni.Még szép.Hát,ez mostani önmagára vall.Kivételesen még nem volt kiütve annyira.Hátradobta hosszú,szőke haját és felsóhajtott.A naptárjához lépett és megdöbbent,mikor alaposabban megnézte az évszámot.Szinte nem is számolta az időt,a majdnem-halála után,ami,(rádöbbent) két éve voltTehát…neki le kellett volna éretségiznie?Mert ő nem emlékezett ilyenre.Pedig húsz évesen…Hoppá.Hál’Istennek a középiskolánek,amibe járt volt egy testvérépülte,ami viszont egyetem.A suliból szinte mindenki oda ment tovább,kivéve pár emebert,olyan kettőt-hármat,akik új évfolyamtársakra és barátokra vágytak.Ha jól tudta,az ő évfolyamából mindenki csak simán továbbment a középiskolától két saroknyira lévő egyetembe,ami szintén igazgatójuk irányítása alatt állt,valami olyas féle,mint az összevont általános és közép iskolák.És arra viszont emlékezett,hogy a felvételit megírta és felvették,mint magántanulót.Ha jól emlékszik,akikkel ő még együtt járt 17-18 évesen,mind átmentek,kivéve talán azt a matekzseni (akkor) végzős,akit semmi nem érdekelt,csak a matematika és a fizika.Meg az a néger csávó,aki kétszer is megbukott.De hát…miért is érdekli őt ez?Már nagyon régóta senkivel nem tartotta a kapcsolatot,csak telefonon.De telefonon is csak Claudia-val,Emily-vel és Riley-val.Néha,ha nem volt annyira becsípve,facebook-ra is felnézett,ahol folyamatosan elárasztották a kíváncsiskodó üzenetek.Természetesen ő egyikre se válaszolt.Fölösleges volt.Most már tényleg nem vágyott semmire és senkire-csak egyvalakire.De azt hiszem,könnyen ki lehet találni,ki az a valaki.Húsz éves….jesszusom!Mostanra…talán össze is házasodtak volna Peter-rel,ha..Nem,nem szabadott erre gondolnia.Nem szabadott volna semmire sem gondolnia.Az pezsgősüvegért nyúlt és felhajtotta a maradékot.Hát,ez aztán biztos nem volt elég ahhoz,hogy kiüsse.Pedig az is elég lett volna,ha legalább egy időre kiüti,utána úgyis garantáltan bealszik majd.Előkapott a fridzsiderből egy üveg sört és elvonult a fürdőszobába.Habfürdőt nyomott a kádba (most nem volt kedve zuhanyozni,inkább fürdött) és megengedte a meleg vizet,hadd folyjon.Lekapkodta magáról a ruháit és a földre szórta őket.Elzárta a vizet és felpattintotta a sör kupakját,majd bemászott a vízbe,az üveggel a kezében.Nagyot kortyolt,a hideg sör szinte égette a torkát,így,a forró vízben ülve.A habbal végigdörzsölte teste minden egyes zugát,majd lemosta.Újat kortyolt,majd a kás szélén lévő kisollóért nyúlt és levágta a körmét.Már épp újra az üvegért nyúlt volna,de ekkor mintha álomvilágból ébredt volna,megrázta magát.”Ki ez?!”-kérdezte meg gondoltaban saját magától.Mert undorodott ettől az alkoholista,hülye lánytól,aki ő maga volt.Ezt a lányt nem ismerte.Kivltelesen nem volt kiütve és kezdett érezni.Gondolkodni.Eszmélni.A kezében megremegett az üveg,majd kiesett a kezéből és lazán úszkált a víz felszínén.A sör kibugyogott belőle,a fürdővizébe.Kikászlódott és a törölközőjéért kapott.Ledörgölte magáról a málna illatú habot,majd a tükör elé lépett,hogy kifésülje a haját,de ekkor ledöbbent.Mélységesen ledöbbent,kezéből kiesett a hajkefe.Ledermedve bámulta a tükörképét,ami kétség nélkül ő volt,akárennyire is hihetetlennek tűnt.A tükörből a régi Blair Butfly nézett vissza rá.A szép,szőke Blair Annarose Butfly…Szeme körül nem volt fekete festék,régi gyönyörű vonásai újra előtűntek.Bőre fehét és szinte teljesen makulátlan,a szemei szinte már világítanak,olyan kéke.Szőke,göndör haja időközben olyan hosszúra nőtt,hogy már a fenekét is majdnem teljesen eltakarta.Ráadásul ő még magas is volt,szóval ez igen hosszúnak számított.A fekete festék már teljesen kikopott belőle,csak a hosszú,szőke fürtök maradtak.A gondok csak a szeme sarkában lévő hajszálvékony vérerek,amik a sok alkoholtól voltak.Már csak egy csinos,lányos ruha hbiányzott.Megrázta a fejét.Lehetetlen.Gyorsan a hajvasalóért nyúlt és nekiesett a hosszú,göndör hajnak a fején.De hamarosan sikítani lett volna kedve.Miután kivasalta,a haja már majdnem hogy a térdéig lógott….A hajgumis dobozába kapott és elúhozz egy fekete,bolyhos példányt.Szorosan hátrafogta,majd felkontyozta a haját.Kiment a nappaliba és felhúzott egy elnyűtt,bő jogging alsót meg egy szakadt,régi pólót.Újra a tükör elé állt.Na,ebben a visszataszító öltözékben és ezzel a hatalmas,kócos búbbal a fején már kevésbé emlékeztetett régi önmagára.De a vonások még mindig ott voltak.És hiába a bő cuccok,kivasalt,feltűzött haj,az arca,a mozgása még mindig ugyan az volt.És az ujján még mindig ott volt a jeggyűrű.Ugyan az a szőke lány volt,mint régen,csak idősebb változatban.Nem akarta tovább bámulni a tükörképét,ami olyan volt,mintha egy régi fotót nézett volna.Megsemmisülten rogyott le a kanapéjára és szomorúan vizsgálgatta a fehér falat.Megcsörrent a mobilja.Automatikusan utána nyúlt és felvette.

-Haló?

-Öhm…hívhatlak később,ha zavarlak…-darálta Riley,mikor meghallotta Blair álmos, „semmisemérdekel” hangját.

-Riley?-Blair mintha kissé felélénkült volna.Most arra volt szüksége,hogy beszéljen valakivel.Hogy kiönthesse a szívét.

-Igen?-barátja hangja furcsán csengett.

-Oh,Istenem,Riley!

-Mi a baj?-aggodalmaskodott.

-Semmi,csak..Dehogy semmi!Megváltoztam..húsz éves vagyok..hülye voltam….még mindig szerelmes vagyok!És..óh,Istenem,milyen az egyetem?Mindenki átment a testvérépültebe,akikkel akkor jártam egy suliba,mikor 17 éves voltam?!Válaszolj!!!-Riley meghökkent.

-Ööö…igen,átmentek mind,mint általában mindig.Amúgy,képzeld,még mindig te vagy a téma.Hogy bajon hova tűntél?

-Riley…szerinted szégyellnünk kell az igazi önmagunkat?

-Elméletileg nem.-Riley egyre jobban meglepődött.Nem értette,mi van Blair-rel.

-Riley.Döntöttem.

-Miről?-most már végképp semmit sem értett.

-Élni fogok.

-Hát ezt….nagyon jó hallani.

-Akkor holnap találkozunk a suliban!-kiáltotta Blair felvillanyozódva.

-Mi?!Várj,te be akarsz jönni?Micsoda?-de ő csak kinyomta a mobilt,nem válaszolt.Döntött.Élnie kell,anélkül,hogy Peter-re gondolna.Mert ha rá gondolna,akkor több mint valószínű,hogy ugyan az a lány lenne,mint tegnap.Az az alkoholista,semmire sem gondoló lány.A hűtőhöz lépett és előkutotta a szemcseppet.Mindkét szemébe cseppentett,kétszer is,hogy másnapra felszívódjanak a vérerek.A szekrényéből előkapott egy sötétkék csőfarmert,szűk,fekete top-ot egy apró,pink mellénnyel.Neon-pink cipőfűzőt fűzött a fekete converse-be (azért az emós stílusa a régi volt,csak nem annyira durva,mint régen).Kinnt már félhomály volt.Megmosta a haját,hogy a vasalás kijöjjön belőle,aztán egy órán keresztül szárította,mire végül az egész lobonc megszáradt.Belebújt egy lila pamut-trikóba és egy laza csipkebugyiba.Az ágyára mászott és leoltotta a nagy villanyt,helyette az ágya mellett lévő komódon álló kislámpát kapcsolta fel.Elhatározta,hogy szemenéz az érzéseivel.Kezébe vette a szekrényén lefordítva fekvő képet Peter-ről,ami azóta is ott volt.Hosszasan nézte szerelmét,hosszú szempilláin könnycseppek csillogtak.Hagyta,hogy a sós könnyek ölébe potyogjanak,Peter képét is összenedvesítve,Szerette,hát persze,hogy szerette.Még mindig.Nagyon.Peter elhagyta őt,de nem bontotta fel az eljegyzésükte.Szóval,mikor ő összejött Riley-val,akkor megcsalta vőlegényét.Csak hogy utána Peter is ugyan így tett.Mert míg ő a halállal volt kénytelen szembenézni,szerelme épp egy randin volt.Egy másik lánnyal.Őneki legalább sikerült őt elfelejtenie.De neki nem.Neki még mindig Peter-rel voltak tele a gondolatai,úgy érezte,a szíve csupán egy nagy darab seb,ami soha,de soha nem fog már begyógyulni…És ez most neki annyira,de annyira fájt,hogy azt szavakkal nem lehett körülírni.Kezte rossz döntésnek érezni,amikor azt mondta Riley-nak,hogy „Holnap az iskolában!”.Meg azt is,hogy az élet mellett döntött.Leoltotta a kislámpát és kezében a képpel,könnyekkel az arcán dőlt a párnákra.Így találta az álom is…sírva és a képet ölelve.

A tükör előtt állt a tegnap előkészített ruhában,hosszú szőke fürtjeit most hátra voltak kötve,egy szép,szabályos fonott copf-ba.Fülében apró rózsaszín ékkő,fülbevaló gyanánt.Nincs kisminkelve,csak egy kis spirál a fölső pilláira és szájfény.Nagyot sóhajtott.Vállára vette a hátizsákot és elindult.Pulóverre egyáltalán nem volt szüksége,a nap ragyogóan sütött,midnenki rövid anrdrágban és pántosban.Így is kivétel volt a hosszú farmerjében,de ő semmi képpen sem akart rövidet venni.Érezte a rátapadó pillantásokat,mikor belépett az ajtón.Megilletődötten klaffogott végig az egyetem folyosóján,nem törődve az őt méregető kíváncsi pillantásokkal.Ha körülnézett,csupa ismerőst látott.Próbált lazának tűnni,amikor a kémie-terembe lépett.Leült az üres helyre Riley mellett és ledobta a táskáját.

-Öhm..bocs,ismerlek?-kérdezte hűvösen Riley.Ő meglepetten fordult felé.

-Én vagyok az.-mondta egy fura pillantás kíséretében.

-Blair?-hűlt el Riley. –Te jó Isten,a hajad…a sminked…biztos te vagy az?!

-Igen,én.-forgatta a szemeit.Riley elvigyorodott a rég nem látott kifejezés láttán.

-Visszatért a régi Blair,akit én még nem ismertem,de a viselkedésed és az armimikád,látom a régi.-nevetett.Blair is elmosolyodott.Körülnézett a teremben.Mindenki tátott szájjal bámulta,főként a haját,de úgy egyáltalán…Nagyon idegesítő volt.Ekkor észrevette Claudia-t és a mellette ülő Barney-t,akik szintén meredten bámulták.Félénken elmosolyodott és intett egyet,mire ők összenéztek.

-Tényleg nem lehet felismerni?-suttogta Riley-nak.

-Nem.-rázta a fejét a fiú,még mindig vigyorogva. –Hihetetlen!-Blair vágott egy grimaszt,majd feltápászkodott és Claudia-ékhoz ment.

-Sziasztok!-köszönt széles mosollyal.Furcsán néztek rá.

-Öhm…ismerlek?-kérdezte Claudia cérnahangon.

-Ne zaklasd a barátnőmet!-morrant fel Barney.

-Én vagyok az,hahó!!-terjegetett,pofákat vágva Barney-nek.

-Te jó Isten!Blair?-kérdezte barátnője meglepetten.

-Igen.Én vagyok az.-Barney-nek leesett az álla.

-Mi bajod van?

-Én vagyok Blair Butfly!-kiabálta Blair magából kikelve.Erre midnenki felkapta a fejét és úgy bámulták,hogy majd kiesett a szemük.Ő az osztály felé fordult. –Nem bámultatok eleget mikor még nem voltam magántanuló?-dohogott,de senki sem sütötte le a szemét,tovább vizslatták,mint akik még mindig nem hiszik el,hogy Blair-t látják.Ő vállat vont és Claudia-hoz fordult. –Nos,visszatértem.-azzal visszamasírozott Riley mellé és a padra hajtotta a fejét.-Gyilkolj meg..-nyöszörögte,mire barátja felnevetett és átkarolta a vállát.

Ebédnél ő,Claudia,Riley és Baney egy asztalhoz ültek,plusz egy-két kíváncsiskodó illető.Már délelőtt híre ment,hogy visszajött Blair Butfly,és totál megváltozott.Sok fiú kacsintgatott rá a folyosón,sőt,volt aki pacsizott vele.Na,pont ez volt az oka,hogy beemózott,miután Peter elköltözött.Hogy rászálltak a fiúk.Nem evett sokat,csak vegyes salátát és gyümölcsöt.Sikerült nem egész nap depiznie és Peter-re gondolnia.Persze,sejtette,hogy mire hazaér,ez másképp lesz.Ebéd után még volt dupla fizikája meg egy testnevelés óra,aztán elindult hazafelé.Már útközben kezdett visszatérni szívébe a fájdalom.Utállta ezt.Félúton megállt.A zsebében bennt lapult a pénztárca,ami hát,nem volt üres.Elhatározta,hogy olyat tesz,amit már nagyon rég nem.Elmegy plázázni,Úgy,mint egy átlagos tinédzser lány.Megfordult és a bevásárlóközpont felé vette az irányt.

Egy népszerű,tipikus lány-ruhabolt-ban állt egy tükör előtt.Mindenfelé fodros miniszoknyák,rózsaszín és lila egyberuhák,vajszínű topánok.Valami olyat keresett,ami régi önmagára emlékeztette,amire abszolúte nem volt szüksége,ami csont fölösleges volt.Csak szórni akarta a pénzt,mint egy átlagos XXI. századi lány.Egy korallszínű,pánt nélküli miniruha volt rajta,ami a csípőjéig gyönyörűen simult alakjához,onnan lefelé,pedig pátyolszerű fodrok borultak a cobjára,egyre jobban szélesedve.Gönyörű volt.Gönyörű,világos és az embernek a tavaszt és az illatozó,de még bimbós virágokat juttatta eszébe.Úgy gondolta,ez a ruha még a legcsúnyább lányt is képes lenne gyönyörűvé és sziporkázóvá tenni.Visszaöltözött eredeti ruhájába és a pénztárhoz lépett.Kifizette a ruhákat,amiket kiválogatott,végül három hatalmas papírtáskával lépett ki a boltból.Már egy ideje üzletről üzletre járt,feszes,apró virágokkal teleszórt top-okat,finom anyagú fodros miniszoknyákat,korall és menta színű rövidnadrágot,topáncipőt,magassarkú szandált,gyöngyház színű körömlakkot és még jó egy pár old-style-os ruhát vásárolva.Szemét új,színes,virágokkal borított napszemüveg takarta.Felvillanyozódva lépett ki az áruházból és csak mikor hazaért és a szekrényébe pakolta a ruhákat,döbbent rá,hogy az összes pénzét elköltötte tök fölösleges ruhákra,cipőkre,ékszerekre és körömlakkokra.Elővett egy fehér,csupa csipke és fodor miniszoknyát,hosszá egy feszes,spagettipántos,apró virágokkal dekorált,sötétlila top-ot,meg egy halványrózsaszínű,gyöngyökkel kivarrt,topáncipőt.Kiengedte a haját és két varkocsba fonta,végébe lila hajgumit tett.Felkent egy duplá csillogó szájfényt,ami csak kiemelte ajka különleges élénk-rózsaszínségét és a tükör elé állt.Nem hitt a szemének.Igen,tényleg az a régi Blair állt előtte,aki akkor volt,mikor Peter még itt volt vele.Ugyan az,csak kicsit hosszabb hajjal,és persze az alakja is megnőiesedett,az arca is kissé megnyúlt.De az volt.Blair Annarose Butfly,és itt az Annarose a kulcs.A napfény beömlött az ablakon,rásütve aranyló fürtjeire.Ő lekapkodta a ruháit és gondosan a szekrénybe hajtogatta őket.Fletűzte a hahát és letörölte a szájfényt.Na,így már mindjárt más.A szobájába ment és egy még tavaly előtt vásárolt könyvért nyúlt.Aprilynne Pake Wings című regényének a második kötete volt.Az ágyára dőlt és úgy olvasta.Jó olvasmánynak bizonyult,gondolta,egy idő után majd elalszik.Nem volt kedve csöndben üldögélni és várnia az éjszakát.Valamiért még mindi felvillanyota,hogy Peter nem házasodhat össze senkivel,csak vele.Ez adott erőt neki,hogy tovább éljen.